"Letért a forradalom útjáról".

Több lázadócsoport szakított a Szíriai Nemzeti Koalícióval

Harmincnál is több szíriai lázadócsoport szakított a nyugati országok által támogatott, Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) nevű ellenzéki ernyőszervezettel, abból az okból, hogy az SZNK "letért a forradalom útjáról".

2013.09.27 21:27MTI

Az ország különböző pontjain tevékenykedő csoportok közleményét a lázadók egyik képviselője olvasta fel egy videoüzenetben. Bejelentésükben azt hangsúlyozták, hogy a Szíriai Nemzeti Koalíció és annak katonai szárnya, a Legfelsőbb Katonai Tanács "katasztrofális hibákat" követett el. A csoportok közölték: azért vonják meg támogatásukat az SZNK-tól, mert annak külföldi székhelyű vezetősége "eltávolodott (...) a hadszíntereken tevékenykedő forradalmi erőktől" és "letért a forradalom útjáról".

A hét elején tizenhárom befolyásos szíriai felkelőcsoport - köztük az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló an-Nuszra Front - már közölte, hogy nem fogadja el legitimnek a Szíriai Nemzeti Koalíciót, és iszlamista vezetést, valamint a saría (iszlám vallási jog) bevezetését követelte.

A pénteken megnevezett felkelőcsoportok kisebbek és kevésbé befolyásosak, s nem tettek utalást a saría bevezetésére, de nyíltan elutasították a Legfelsőbb Katonai Tanácsot irányító Szelim Idrisz tábornok parancsnokságát.

A héten tett két bejelentés az első nyílt kinyilvánítása a felkelők közötti szakításnak, és ennek fényében már legalább három szemben álló féllel kell számolni a szíriai polgárháborúban. A szíriai ellenzék a konfliktus két és fél évvel ezelőtti kezdete óta számos csoportra oszlik, amelyek egymással is rivalizálnak. Feszült a viszony például az egyre nagyobb hatalmú iszlamista csoportok és a szekuláris nézeteket valló szervezetek között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.