Szíria

Több vegyifegyver-támadás ügyében is vizsgálódnak az ENSZ-ellenőrök

Hét olyan támadás ügyében is vizsgálódnak az ENSZ Szíriában tartózkodó szakértői, amelyek során állítólag biológiai, illetve vegyi fegyvert vetettek be.

2013.09.27 17:24MTI
Fotó: MTI

Hármat ezek közül az augusztus 21-én Damaszkusz környékén elkövetetett mérgesgáz-támadás után hajthattak végre.

Még augusztus végén követhették el a három legutóbbi vegyifegyver-támadást Szíriában: augusztus 22-én és 24-én a Damaszkusz központjától keletre fekvő Bahharíja és Dzsobár nevű külső kerületekben, valamint augusztus 25-én a szíriai fővárostól délnyugatra található Asrafije-Szahnajében - olvasható az ENSZ Damaszkuszban keltezett pénteki közleményében.

Az ENSZ nem árult el további részletek a legutóbbi támadásokról. Az ENSZ-ellenőrök szerdán tértek vissza Szíriába, hogy folytassák vizsgálataikat a szíriai belharcokban elkövetett állítólagos vegyifegyver-támadásokkal kapcsolatban, s a tervek szerint hétfőn fejezik be a munkát. Jelentésüket majd október végén hozzák nyilvánosságra.

Az augusztusban elkövetett négy feltételezett gáztámadás mellett az ellenőrök három másik, idén elkövetett, állítólag vegyi fegyverekkel kapcsolatos incidensről gyűjtenek információkat, és ezért a március 19-i incidens helyszínét, egy Aleppó környéki falut, valamint a Szarakeb és Sejk Mahszúd városoknál lévő helyszíneket keresik majd fel.

A szakértők múlt hétfőn adták át előző jelentésüket Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. Még aznap kiszivárgott, hogy a dokumentum megállapításai szerint augusztus 21-én szarin ideggázt célba juttató föld-föld rakétákat vetettek be Szíriában.

Az Egyesült Államok és szövetségesei a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsimet gyanúsítják a mérgesgáz-támadás elkövetésével, azonban Damaszkusz tagadja a vádakat és a felkelőket tartja felelősnek az akcióért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.