Vegyi fegyverek
Szíria - Kerry: az ENSZ BT-nek is jóvá kell hagynia az orosz javaslatot
"Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) is jóvá kell majd hagynia a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonására vonatkozó orosz javaslatot."
2013.09.10 21:26MTIJohn Kerry szerint ugyanakkor az oroszok nem osztják a kötelező érvényű BT-határozattal kapcsolatos amerikai álláspontot. Washington számára viszont az elfogadhatatlan, hogy azokat csak a BT soros elnökének nyilatkozatában rögzítsék.
Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette: várja, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter még kedden elküldje Washingtonba az indítvánnyal kapcsolatos elképzeléseit, amelyeket az amerikai kormány meg fog vizsgálni.
Kerry és Lavrov a nap folyamán korábban már beszélt egymással, és feltehetőleg ekkor állapodott meg arról, hogy csütörtökön Genfben személyesen is megvitatja a szíriai problémakört.
Az amerikai külügyminiszter szerint Bassár el-Aszad szíriai elnöknek meg kellene ragadnia a béke lehetőségét, és valóban együtt kellene működnie abban, hogy a szíriai vegyi fegyvereket a nemzetközi közösség ellenőrzése alá helyezzék. Szavai szerint Aszadnak tovább kell mennie annál, hogy beismeri a vegyi fegyverek létezését, és hogy csatlakozik az ilyen eszközöket betiltó nemzetközi szerződéshez.
Kerry elismerte, hogy a mérsékeltnek tartott szíriai felkelőknek ígért amerikai katonai segély nem érkezett meg a címzettekhez olyan ütemben, ahogyan azt remélték. A miniszter szerint azonban a szállítmányok felgyorsultak, és több "tétel" már célba ért. Rámutatott, hogy az amerikai kormány határozottan külön kezeli a mérsékelt ellenzék tagjait a radikális dzsihádista csoportoktól.
Az ENSZ New York-i székházában kedden bejelentették, hogy elnapolják a Biztonsági Tanács délutánra kitűzött ülését, miután Oroszország visszavonta kérelmét, hogy Szíria ügyében tartsanak sürgős, zárt ajtók mögötti tanácskozást. A Fehér Ház közölte, hogy kedden újabb 6 ország csatlakozott szíriai vegyi támadást elítélő és határozott nemzetközi válaszlépéseket sürgető közös nyilatkozathoz.
A Magyarországot is magukba foglaló támogató államok száma ezzel már 33-ra emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06