Nincs béke
Halálos áldozatok, összetűzések az egyiptomi elnök hívei és ellenzői között
A biztonsági erők 90-re becsülték a sebesültek számát, az állami televízió 160-ra, az egészségügyi minisztérium pedig 237-re. A manszúrai nemzetközi kórházból több forrás megerősítette, hogy egyes sebesülteket lövés ért.
2013.06.27 05:18MTIKét ember meghalt, több száz pedig megsebesült szerda este egy Kairótól északra fekvő városban Mohamed Murszi államfő híveinek és ellenzőinek összetűzésében, néhány órával az előtt, hogy az elnök tévébeszédet készült intézni az ország lakosságához. A több száz szembenálló kővel dobálta egymást, de többen fültanúi voltak lövéseknek is Manszúrában. A biztonsági erők 90-re becsülték a sebesültek számát, az állami televízió 160-ra, az egészségügyi minisztérium pedig 237-re. A manszúrai nemzetközi kórházból több forrás megerősítette, hogy egyes sebesülteket lövés ért.
Az utóbbi napokban az ország több más városában voltak hasonló összecsapások iszlamisták és ellenzékük között. Az ellenzék a hét végére újabb, Murszi lemondását követelő tömegtüntetéseket tervez. Az elnök azonban semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarna mondani, és beszédében valószínűleg a több mint két éve megbukott elnök, Hoszni Mubarak híveinek ellenállását okolja majd a társadalmi ellentétekért és a gazdasági helyzet romlásáért. A hadsereg közben figyelmeztette a politikusokat, hogy ha nem képesek kontrollálni a társadalmi folyamatokat, akkor ismét átveszi az ország irányítását.
Elképzelhető, hogy a Murszi-ellenes táborból egyesek örömmel vennék ezt, de az iszlamisták fogadkoznak, hogy ellen fognak állni bármilyen puccskísérletnek, amely az ország első szabadon választott elnöke ellen irányul. Félve attól, hogy káoszba süllyed az ország, az emberek elkezdtek élelmiszert és üzemanyagot felhalmozni.
Kapcsolódó írások:
- Egyiptomi "tisztogatás" - külföldi civilek kaptak börtönbüntetést, pénzbüntetést
- Egyiptomi katonák a Sínai-félsziget térségében
- Murszi: "Bűnözőkkel semmilyen tárgyalást nem folytatunk"
- Egyiptomi rendőrök zárták le a gázai határátkelőt
- Teret nyer a Muzulmán Testvériség
- Sörétes puskával rálőttek az egyiptomi miniszterelnök konvojára
- Az igazságszolgáltatás "megtisztítását" követelik Murszi hívei
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:17 Rovaralapú megoldások kutatásában működik együtt az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem
- 15:16 Az amerikai kormány részvétet nyilvánított az iráni elnök halála miatt
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06