Járőrök

Oroszország ismét atom-tengeralattjárókat küldene a déli tengerekre

Oroszország tervbe vette, hogy több mint húsz évvel a Szovjetunió szétesése után ismét atom-tengeralattjárókkal járőrözik majd a déli félteke tengerein.

2013.06.01 20:19MTI
Fotó: MTI

Az ITAR-TASZSZ állami hírügynökség szombati értesülései szerint az orosz flotta 2014-től szakaszosan bővítené ki hadászati rakétahordozó atom-tengeralattjáróinak tevékenységét a világ óceánjain, abban az ütemben, ahogy hadrendbe állítják majd az új, Borej (Borei) osztályú tengeralattjárókat. 

A lépés újabb példája az orosz haderő újjáépítésére irányuló terveknek. Vlagyimir Putyin elnök márciusban jelentette be, hogy a hadiflotta egyik kötelékét állandó jelleggel a Földközi-tengerre telepítik.
 
"Az atom-tengeralattjárók járőrözésének felújítása lehetővé teszi számunkra, hogy a hadászati nukleáris elrettentés feladatait ne csak az Északi-, de a Déli-sarkon keresztül is elláthassuk" - idézte az ITAR-TASZSZ a név nélkül nyilatkozó vezérkari tisztet.
 
Az új atom-tengeralattjárók első példánya, a Jurij Dolgorukij idén januárban állt szolgálatba. 2020-ig a tervek szerint még hét ilyen hadihajót kap az orosz hadiflotta. Mindegyik egyenként 16, nagy hatótávolságú, nukleáris robbanótöltetű rakéta hordozására alkalmas.
 
Az erős és gyorsan bevethető fegyveres erők megteremtésének jelentőségét Putyin folyamatosan hangoztatja azóta, hogy tavaly májusban visszatért az elnöki posztra. A hatalomban eddig eltöltött 13 éve alatt gyakorta hivatkozott a külső fenyegetésekre, hogy maga köré tömörítse az orosz politikai erőket. Viktor Kravcsenko tengernagy, a hadiflotta volt vezérkari főnöke az ITAR-TASZSZ-nak csak annyit mondott a védelmi tárca újabb terveiről, hogy azok megvalósítása "technikailag lehetséges". 

Egyéb kommentárt nem kívánt fűzni a hírhez. A hírügynökség felidézte azt is: Viktor Csirkov tengernagy, a hadiflotta főparancsnoka nemrég kijelentette, hogy hadászati tengeralattjáróiknak a világtengereken folytatott jelenlegi tevékenysége minden probléma nélkül képes garantálni az ország biztonságát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.