Már enyhébb döntések születnek
Ukrajna nem kíván fellebbezni a Timosenko-ügyben
"Kevéssé valószínű, hogy Ukrajna fellebbezni kívánna a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyében hozott strasbourgi ítélet ellen."
2013.05.02 16:07MTIAz Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott nyilatkozatában Olekszandr Lavrinovics igazságügy-miniszter kijelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden hozott ítéletében nem Timosenko letartóztatásának ténye, hanem pusztán annak indoka ellen emelt kifogást. A politikust ugyanis 2011. augusztus 5-én a bírósággal szembeni tiszteletlenség címén tartóztatták le.
Lavrinovics kijelentette, hogy a Timosenko letartóztatatása óta már megváltoztatott, új ukrán Btk. alapján a hasonló ügyekben már enyhébb döntések születnek Ukrajnában, azaz a legritkább esetben kerül sor ilyen alapon a vádlott bebörtönzésére, tehát Kijev már "kijavította" jogrendszerében azt, amit az emberi jogi bíróság kifogásolt.
Emiatt a miniszter jelezte: nem látja értelmét a fellebbezésnek. Lavrinovics felhívta a figyelmet: a strasbourgi ítélet nem mondja ki, hogy politikailag motivált lett volna az ellenzéki politikai vezető bebörtönzése. Rámutatott: a strasbourgi bíróság ítéletében elutasította azt a panaszt, amely szerint embertelenül bántak volna Timosenkóval.
Szavai szerint ez arról tanúskodik, hogy az ellenzéki politikus ellen a 2009-ben aláírt orosz-ukrán gázmegállapodás miatt indított jogi eljárás "tudatosan átpolitizált" üggyé vált az ellenzék által. Julija Timosenkót 2011 őszén ítélték hét év börtönbüntetésre hivatali visszaélés vádjával a Kijev szerint Ukrajna számára előnytelen orosz-ukrán gázmegállapodás miatt, amelynek módosítását a jelenlegi vezetésnek sem sikerült mostanáig Moszkvánál elérnie.
Az ellenzéki politikust jelenleg rabként kezelik a harkivi vasutas kórházban gerincpanaszai miatt. Időközben két újabb eljárást indítottak ellene. Az egyikben azzal vádolják, hogy a kilencvenes évek második felében az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű vállalat vezetőjeként adócsalást és sikkasztást követett el. Az év elején pedig még egy eljárás indult ellene azzal a váddal, hogy ő volt
az egyik megrendelője Jevheny Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt megölésének. Az ukrán ellenzék, valamint vezető európai politikusok és szervezetek azonban politikai indíttatásúnak minősítik a Timosenko elleni eljárásokat, ezért szabadon bocsátását követelik. A strasbourgi bíróság döntése után e követelések még erőteljesebbekké váltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06