Ember, jog

A guantánamói foglyok fele éhségsztrájkot folytat

A Kubában található katonai támaszponton 166 embert tartanak fogva, többségüket úgy, hogy vádat sem emeltek ellenük.

2013.04.22 07:58MTI

A fogvatartottak fele folytat már éhségsztrájkot a gauantánamói fogolytáborban - közölte az amerikai hadsereg.

Samuel House katonai szóvivő szavai szerint 84 rab nem vesz ételt magához, közülük 16 foglyot akarata ellenére táplálnak, míg kilencen kórházban vannak életveszélyes állapotban.

A Kubában található katonai támaszponton 166 embert tartanak fogva, többségüket úgy, hogy vádat sem emeltek ellenük.

A tiltakozásnak ezt a formáját februárban kezdte meg több tucat rab, az ellen tiltakozva, hogy szerintük az őrök tiszteletlenül bántak a koránjaikkal (muszlim szent könyveikkel) a cellák ellenőrzésekor. A fogolytábor egyik részlegében erőszakba is torkollott az őrök és a foglyok szembenállása: a foglárok gumilövedékeket vetettek be a rabok ellen, akik tiltakoztak az ellen, hogy magánzárkákba helyezzék át őket.

Az incidens óta egyre többen vonják meg maguktól az ételt. A múlt kedden csak 45-en éhségsztrájkoltak, míg pénteken már 63-an tagadták meg az ételt az amerikai fogolytáborban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.