Felhőkarcolókat is kiürítettek
Iráni földrengés - csaknem ugyanannyi halott Pakisztánban is
A térségbeli országokban is éreztette hatását az iráni földrengés.
2013.04.16 19:06MTIPakisztánban is halálos áldozatokat és nagy károkat okozott a keddi iráni földrengés, amely az Öböl-országoktól Újdelhiig érezhető volt.
Pakisztánból szinte ugyanennyi, 34 ember halálát jelentették, mint Iránból, de a mérleg nem végleges. Összedőlt ezer - jórészt vályogból épült - ház. A rengést a fővárosban, Iszlámábádban, Karacsiban, de még Újdelhiben is érezni lehetett.
Az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben több felhőkarcolót és irodát is kiürítettek. Dubaj üzleti negyedében több felhőkarcolóban pánikba estek és az utcára menekültek az emberek - mesélték szemtanúk. Az AFP helyszínen tartózkodó újságírója arról számolt be, hogy több ezren gyűltek össze a Jumeirah Lake Towers nevű komplexum felhőkarcolói előtt a tengerpart közelében.
Helyi lakosok elmondása szerint határozottan érzékelték a földmozgást Kuvait tengerparti térségeiben, Szaúd-Arábia keleti részén és Ománban is. Bahrein fővárosában, Manámában több épületet is kiürítettek az üzleti negyedben a rengés miatt.
A földrengés Irán Pakisztánnal határos térségét rázta meg a déli órákban. A teheráni állami televízió nem végleges adatai szerint Iránban legalább negyvenre tehető a halálos áldozatok száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06