Nincs bizonyíték
Szíriai vegyi fegyver: nemzetközi kivizsgálást kér a kormány és az ellenzék is
A vegyi fegyverek használatának megakadályozására szólította fel a nemzetközi közösséget a szíriai rezsim és az ellenzék is szerdán.
2013.03.20 19:52MTIMinderre egy nappal azután került sor, hogy Aleppó környékén állítólag vegyi anyagot tartalmazó rakétát vetettek be. A felek a támadás nemzetközi kivizsgálását sürgették.
Valíd Moallem szíriai külügyminiszter levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz, akitől egy független bizottság felállítását kérte, továbbá megerősítette, hogy a kormány soha nem használna vegyi fegyvert népe ellen és folytatni fogja a terroristák üldözését. A szíriai ellenzék legfőbb erejének számító Szíriai Nemzeti Koalíció szerdán a rezsimet vádolta a szíriai polgárok elleni bűncselekménnyel, és átfogó nemzetközi vizsgálatot követelt a vegyifegyver-támadás ügyében.
Amerikai és európai tisztségviselők szerint nincs bizonyíték arra, hogy kedden - a két éve tartó konfliktus során először - vegyi támadás történt volna a közel-keleti országban.
Robert Ford, az Egyesült Államok szíriai nagykövete szerdán Washingtonban a képviselőház külügyi bizottsága előtt kijelentette: a 26 halálos áldozatot követelő incidensről szóló legújabb jelentéseket alaposan áttanulmányozzák majd. Megerősítette az Egyesült Államoknak azt az álláspontját, miszerint a Bassár el-Aszad vezette rezsim a vegyi fegyver bevetésével átlépné a vörös vonalat és következményekkel kellene számolnia.
Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán elismerte: Damaszkusz állításával ellentétben nincs "megcáfolhatatlan bizonyíték" arra, hogy vegyi támadást hajtottak végre a közel-keleti országban. Az orosz külügyminisztérium Damaszkuszból érkezett értesülésekre hivatkozva kedden még azt közölte, hogy a szíriai lázadók számlájára írható a támadás.
Nagy-Britannia szerint a történtek nyomán egyre inkább szükségessé válik az Európai Unió (EU) által Szíria ellen bevezetett fegyverembargó enyhítése és ezáltal a felkelők felfegyverzése, máskülönben a boszniai mészárlásokhoz hasonló fejlemények következhetnek be a polgárháború sújtotta országban.
Szerdán egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot az Aleppótól nyugatra fekvő Han al-Aszal település térségében állítólag bevetett mérgező gáz hatásával kapcsolatban. Miközben egy ellenzéki aktivista légzési nehézséget okozó szúrós szagról számolt be, addig egy másik a szarin nevű gáz okozta mérgezésről beszélt. Közben az All4Syria hírportál azt jelentette: a lázadók már egy héttel ezelőtt azon tűnődtek, miért költöztek el a rezsim követői és harcosai Han al-Aszal bizonyos negyedeiből.
Szerdán a Homszban lévő lázadók azt állították, hogy olyan gránátokkal támadták a várost, amelyekből mérges gáz került a levegőbe.
Kapcsolódó írások:
- Moszkva szerint is szíriai felkelők vetettek be vegyi fegyvert
- Szíria: Isztambulban választják meg az ideiglenes kormányfőt
- A szíriai lázadók elfoglaltak egy katonai objektumot
- Dezertált a szíriai hadsereg logisztikai főnöke
- Szíriai szélsőségesek likvidálására készül a CIA
- A szíriai kormányerők fürtös bombákat vetnek be
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06