Mali
A konnai és a gaói légi csapásokban és harcokban több száz iszlamista halt meg
Több száz iszlamista halt meg január 11 óta Maliban a Konna és Gao városokat ért francia légi csapásokban, illetve a szárazföldi frontharcokban.
2013.02.06 08:04MTIA légi csapások áldozatainak zöme úgy halt meg, hogy a gépek tűz alá vették azt a teherautót, amelyen az illető utazott. Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter elmondta, hogy egyetlen francia katona halt meg, egy lelőtt helikopter vezetője az intervenció első néhány órájában, és két-három könnyebb sérültje van a francia erőknek.
A mali hadsereg ejtett néhány foglyot, akik között van egy-két magasabb rangú, őket mali, illetve nemzetközi bíróság elé állítják - mondta Le Drian.
Laurent Fabius külügyminiszter közölte kedden a franciaországi Metro újságnak nyilatkozva, hogy elképzelhető: a francia erők már márciusban elkezdenek kivonulni Maliból, és átadják a feladatot az afrikai erőknek.
Autonómiáért küzdő tuareg lázadók közölték kedden, hogy elfoglalták Menaka és Kidal várost, és ezzel kiterjesztették hatalmukat az ország kieső északkeleti részére. A lázadók ezzel az állítással feltehetőleg pozíciójukat akarják javítani a bamakói kormánnyal folytatandó tárgyalásokon. Menaka 250 kilométerrel délre van Kidaltól. Független forrásból egyelőre nem erősítették meg az MNLA lázadószervezet állítását Menakára vonatkozóan. Ez a város volt a bölcsője tavaly az MNLA lázadásának. Mali katonai források szerint lehetséges, hogy a tuaregek elfoglalták a várost, mert az iszlamista lázadók elmenekültek onnan, és más erő nincs a város környékén.
Kidalba viszont a csádi hadsereg 1800 katonája vonult be kedden. A franciák továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a város repülőterét.
A francia védelmi miniszter azt mondta Párizsban, hogy Kidal francia, csádi és más afrikai katonák ellenőrzése alatt áll, a tuaregek csak a segítőik nekik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06