Legkevesebb 42 halottja van

Földcsuszamlás Kínában, halálos áldozatokkal

Legkevesebb 42 halottja van egy földcsuszamlásnak, amely több mint tucatnyi családot temetett maga alá a délnyugat-kínai Jünnan tartományban pénteken a reggeli órákban.

2013.01.11 16:50MTI

A tragédia a tartományi székhelytől, Kunmingtól mintegy 550 kilométerrel északkeletre történt, Kaopo faluban. A település csaknem 80 lakójából 46-ot, köztük 27 felnőttet és 19 gyereket temetett be a közeli domboldal leomló fala. Jelentések szerint többségük még aludhatott. Az áldozatok között van egy héttagú család is.
   
Az alázúdult nagy mennyiségű föld és sár tömege 300 méter hosszan, 80 méteres szélességben terül el és 30 méter vastag. Az áldozatok száma minden bizonnyal emelkedni fog.
   
Két sérültet kórházba szállítottak, a közelben élőket átmeneti szállásokra költöztették. A helyszínen mínusz két fok a hőmérséklet, 12 órával az omlást követően több mint ezer mentő dolgozott kéziszerszámokkal és öt markológéppel a területen.
   
Hszi Csin-ping pártfőtitkár, Ven Csia-pao kormányfő és első helyettese, Li Ko-csiang felhívták a mentésért felelősöket, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent az áldozatok és a károk minimalizálására, a további hasonló katasztrófák elkerülésére. A kormány egyik minisztere vezetésével munkacsoportot küldött a helyszínre.
   
A Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolójából kiderül, hogy a szomszédos megyében októberben egy földcsuszamlás 19 ember életét oltotta ki, köztük 18 általános iskolásét. Ugyanott több földrengés szeptemberben legalább 81 ember halálát okozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.