Gázai hadművelet
Izrael törvényt sértett azzal, hogy a médiát is célba vette Gázában
Az izraeli hadsereg megsértette a hadijogot azzal, hogy újságírók és sajtószervek ellen is intézett támadást a gázai övezeti hadművelet során.
2012.12.20 12:28MTIKét palesztin operatőr meghalt és a média legalább tíz további munkatársa megsebesült a novemberi offenzívában, amely arra válaszul indult, hogy az övezetből heteken át rakétákkal lőtték Izrael déli részét.
Az izraeli kormány szerint minden célpont legitim katonai célpont volt. A New York-i központú jogvédő szervezet közleménye szerint viszont semmi nem támasztja alá ezt az állítást.
"Csak mert Izrael azt mondja, hogy egy újságíró harcos volt, egy tévéállomás pedig parancsnoki központ, az még nincs úgy" - jelentette ki Sarah Leah Whitson, a HRW közel-keleti igazgatója.
Az izraeli hadsereg egy közleményében azt hangoztatta, hogy "a fegyveres konfliktusokra vonatkozó törvények szerint cselekszik, dacára annak, hogy e törvényeket állandóan és szándékosan megsértik gázai övezeti terrorszervezetek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06