Tárgyalások következhetnek

A tűzszünet enyhítheti a gázai blokádot

Tárgyalásokat ígér a szerdán megkötött tűzszünet Izrael és a gázai szervezetek között a Hamász egyik legfontosabb követeléséről: a blokád feloldásának, a gázai határátkelők megnyitásának az ügyében.

2012.11.23 18:04MTI

A Gisha - Szabad Mozgás Jogi Központja (Legal Center for Freedom of Movement) - nevű izraeli nonprofit szervezet szerint a tűzszünet lehetőséget teremthet Izraelnek a gázai civilek szabad mozgásának a biztosítására. 

Jeruzsálem jelenleg korlátozza az építőanyagok Gázai övezetbe jutását, valamint gázai termékek eladását Izraelben és Ciszjordániában, illetve a szabad közlekedést az övezet és Ciszjordánia közt. Izrael 2007-ben hármat lezárt négy gázai áruforgalmi átkelőjéből. 2000 szeptemberében még félmillióan lépték át Ereznél a személyforgalmi határon, míg jelenleg havonta csak négyezren tehetik ezt meg – közli honlapján a Gisha nevű szervezet. 

Az egyiptomi hatóságok 2006-ban lezárták a határállomást Rafahban, amelyet később időszakosan többször is megnyitottak az utazók előtt, de teljesen csak 2010-ben vált szabaddá a gázaiak számára. A kereskedelmi forgalom azonban Egyiptom felé továbbra is zárt, a Hamász hiába kérte Mubarak elnök idején a határ megnyitását az áruforgalom előtt, és eddig a forradalom utáni kormányzattal sem sikerült megállapodniuk ebben a kérdésben.
 
A Rámalláhban székelő Palesztin Nemzeti Hatóság elvben követeli Rafah megnyitását, de a palesztin egység érdekében Ciszjordániával egyező vámszabályokat és felügyeletet szeretne a forgalom fölött. A blokád előtt a gázai kereskedelem 85 százaléka Izraellel és Ciszjordániával folyt, mivel az izraeli piac magasabb áraival előnyösebb a gázaiaknak az egyiptominál. A csekélyebb szállítási költségek is az izraeli és a ciszjordániai kereskedelmi kapcsolatok mellett szólnak - állítják a Gisha nevű szervezetben.
 
Jelenleg a fogyasztási cikkek 47 százaléka csempészalagutakon jut a Gázai övezetbe. Izraeli biztonsági kormányhivatalnokok szerint Egyiptom a tárgyalásokon beleegyezett, hogy tartós tűzszünet esetén megnyissa Rafahot az áruforgalom számára is, de Izrael ellenőrző rendszer felállítását kéri a fegyverek bejutásának megakadályozására. Izrael 2005-ös gázai kivonulásakor nemzetközi egyezményben szabályozta az övezet személy- és áruforgalmát, izraeli és az Európai Unióból érkezett ellenőrök figyelték a határt a Palesztin Nemzeti Hatósággal közösen. 

A Fatah 2007 júniusában a Hamász gázai hatalomátvétele után eltávolította a forgalmat ellenőrző határőreit és az európai ellenőröket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.