A merénylőket letartóztatták
Terrortámadás készült az afgán védelmi minisztérium ellen
Egy tucatnál több afgán katonát vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy terrortámadásra készültek a kabuli védelmi minisztérium ellen, amelynek épületében tíz, öngyilkos merényletekhez használt mellényt találtak.
2012.03.28 08:15MTIA a The New York Times című napilap úgy tudja, hogy az összeesküvést hétfőn leplezték le. Az épület biztonsági szolgálatának hivatalában bukkantak rá a mellényekre, amelyekre robbanóanyag rögzítéséhez való zsebek voltak varrva. A BBC 18 letartóztatottról tud.
A NYT szerint a merénylők terrortámadásra készültek a védelmi tárca, illetve a kormányhivatalnokok által használ buszok ellen. A történtek miatt kedden gyakorlatilag lezárták a minisztériumot, a kabuli diplomatanegyedben pedig jelentősen fokozták a biztonsági intézkedéseket.
Egy afgán tisztségviselő azt mondta, hogy nincs biztonságban az, aki a tárca falai között tartózkodik, mivel a merénylőknek nyilvánvalóan voltak kapcsolataik a minisztériumi alkalmazottakkal.
Az országban állomásozó koalíciós erők és az afgán hivatalos szervek képviselői is megerősítették, hogy lelepleztek egy, a védelmi tárca ellen irányuló összeesküvést.
Az afgán védelmi minisztérium az egyik legjobban védett kormányépület Kabulban, és alig másfél kilométerre van az elnöki palotától, illetve a NATO-vezette katonai haderő főhadiszállásától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06