Könnygázt vetettek be
Neonáci felvonulás ellen tüntettek Németországban
Ezrek tüntettek szombaton a németországi Münsterben egy néhány száz fős neonáci felvonulás ellen, a rendőrség csak könnygáz bevetésével tudta biztosítani a szélsőjobboldaliak számára a gyülekezési jog gyakorlását.
2012.03.03 18:47MTIA nagyjából 300 neonáci felvonulása ellen mintegy 5 ezer tüntető demonstrált a vesztfáliai egyetemi városban. A megmozdulást az Egy métert sem a náciknak elnevezésű szövetség rendezte, amely több mint 100 társadalmi szervezetet, köztük egyházi csoportokat, pártokat és szakszervezeteket fog össze.
Az ellentüntetők a város számos pontján demonstráltak a neonácik ellen, és több kisebb akcióval fejezték ki elutasításukat a szélsőjobboldali eszmerendszerrel szemben. Néhány ilyen akció összecsapásokba torkollott a rendőrökkel, egy helyszínen például nagyjából 150 tüntető megpróbálta áttörni a kordont, hogy bejussanak abba a negyedbe, ahol a neonácik éppen vonultak. A rendőrök könnygáz bevetésével fékezték meg őket.
A demonstráció szervezői kifogásolták a rendőrség eljárását, úgy vélték, nem helyénvaló, hogy a rendőrség a neonáciknak lehetőséget biztosít a rasszista uszításra. A városi rendőrkapitányság válaszul hangsúlyozta, hogy a hatóságnak a neonácik számára is garantálni kell a gyülekezési jog gyakorlását.
A rendőrség a neonáci felvonulás elleni demonstráció megkezdése előtt békés magatartásra intette a résztvevőket. A hatóság hangsúlyozta, hogy a szélsőjobboldaliak ellen tüntetőknek ki kellene vetniük maguk közül az erőszakoskodókat, hiszen csak így lehet megakadályozni, hogy bajkeverők rendbontásra használják fel a békés demonstrációt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06