Szíria

Lemondott a megfigyelők vezetője

Lemondott vasárnap az Arab Liga Szíriába küldött megfigyelői missziójának a vezetője - közölték diplomáciai források.

2012.02.12 19:11MTI

Mohammed Ahmed ad-Dabi szudáni tábornok döntésének az okát egyelőre nem tudni. Az Arab Liga külügyminiszterei eközben Kairóban arról tanácskoznak, hogy egy új megfigyelő csoportot küldjenek Szíriába, az ENSZ-szel közösen. A lemondás ez előtt nyitja meg az utat. A liga főtitkára Abdel-Iláh el-Hatíb korábbi jordániai külügyminisztert ajánlja ad-Dabi helyére. A megfigyelők munkáját január 28-án felfüggesztették, mert a jelenlétük sem tudta megakadályozni az erőszak terjedését.

A konferencián az Öböl menti Együttműködési Tanács felvetette, hogy az összes arab állam utasítsa ki a szíriai nagyköveteket. A hat monarchia már kedden hazahívta Damaszkuszból a saját nagykövetét.

A külügyminiszterek elé került nem hivatalos formában az a javaslat is, hogy a szíriai nép legitim képviselőjeként ismerjék el a Szíriai Nemzeti Tanácsot (SZNT), az ellenzék gyűjtőszervezetét. Az SZNT egyik vezetője szerint erre több arab országtól ígéretet kaptak, de "nem feltétlenül most vasárnap" fog megtörténni az elismerés. Ebben az ügyben nehezíti az arab diplomácia helyzetét, hogy Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorhálózat vezetője támogatásáról biztosította a szíriai felkelést, ami arra utal, hogy a szélsőségesek a maguk javára akarják kiaknázni a fejleményeket.

A szíriai sajtó vasárnap azt jelentette, hogy Homsz városban megöltek, vagy elfogtak több külföldi "terroristát". Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint vasárnap több mint harminc harckocsiból és páncélozott csapatszállítóból álló konvojt küldött erősítésként a kormány a napok óta ostromlott város ellen, amelynek egyes kerületeit az ellenzék tartja ellenőrzés alatt. Vasárnap reggel Bab Amro negyedben 35 rakéta csapódott be - közölte a londoni székhelyű központ.

A katari miniszterelnök Kairóban bejelentette, hogy február 24-én, Tunéziában fognak találkozni "Szíria barátai", vagyis az országoknak egy olyan "összekötő csoportja", amely ENSZ-határozat híján a tagjai között próbál megállapodni a szíriai válság rendezéséről. Egy ilyen nemzetközi koalíció létrehozására elsőként Franciaország tett javaslatot, de támogatja azt az Egyesült Államok is.

Vasárnap XVI. Benedek pápa felszólította Szíria vezetőit, hogy tegyenek eleget "a nép jogos követeléseinek", és mindkét oldalt arra kérte, hogy a béke érdekében lépjenek kapcsolatba, és tárgyaljanak egymással. "Mindenkit felhívok, de különösen a szíriai politikai hatóságokat, hogy válasszák a párbeszédet, a megbékélést és a béke melletti elkötelezettséget" - monda vasárnapi imádságában a pápa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.