Beengedik a megfigyelőket az országba
Meglesi az Európa Tanács az orosz parlamenti választásokat
Az orosz központi választási bizottság mégis akkreditálta a vasárnapi parlamenti választásokra az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésénék teljes megfigyelői küldöttségét, bár két hete még inkább feljelentette őket.
2011.11.29 11:05MTIA Kommerszant értesülései szerint a kedden Moszkvába érkező küldöttséget a holland Tiny Kox vezeti, és tagjai között ott lesz Marietta de Pourbaix-Lundin, svéd képviselő is - ők ketten november elején egy kisebb delegáció keretében már vizsgálták a helyszínen az orosz választások előkészületeit.
November 12-i moszkvai sajtótájékoztatójukon kifejtett kritikájuk miatt azonban a központi választási bizottság elnöke panaszt tett a főügyészségen, arra hivatkozva, hogy beavatkoztak a választási kampánya.
Emiatt az a lehetőség is felmerült, hogy a szervezet megfigyelőit nem engedik be Oroszországba a választásokra.
A választási bizottság a legfrissebb adatok szerint már 646 külföldi megfigyelőt akkreditált. Többségüket azonban a szovjet utódállamokat tömörítő Független Államok Közösségének (FÁK) és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviseletében érkező megfigyelők adják.
A jelenleg 45 tagot számláló, a védelmi ügyek kivételével az európai együttműködés minden jelentős kérdésével foglalkozó Európa Tanács fő célkitűzései a pluralista demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok védelme, valamint az európai kulturális identitás kialakulásának támogatása és fejlesztése, különböző társadalmi problémák kezelése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06