Közösen lépnek fel a beavatkozással szemben
Ha Izrael támad, összefognak az iráni politikusok
Az iráni ellenzék felsorakozna a kormány mögött egy izraeli katonai beavatkozás esetén - írta internetes oldalán hétfőn Mohammed Hatami volt iráni elnök.
2011.11.14 16:54MTIA politikus szerint egy ilyen esetben "minden frakció, legyen reformer vagy konzervatív, közösen lépne fel a beavatkozással szemben". Hatami Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök harcos bírálójának számít.
A békésnek mondott iráni atomprogramot Izrael és a Nyugat is gyanakodva figyeli. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség múlt keddi jelentése szerint az iszlám köztársaság 2010-ig igazoltan atomfegyver kifejlesztésén dolgozott ennek keretében.
Az iráni nukleáris programot a lakosság széles körben támogatja. Keddre diákok szerveznek tüntetést a natanzi urándúsító köré. A fiatalok élőláncot akarnak alkotni a létesítmény körül, ezzel is mutatva, hogy egy izraeli támadás esetén készek életüket adni az atomprogramért - jelentette a Fars hírügynökség.
Hatami ugyanakkor azt is elmondta, hogy a reformerek hajlandóak részt venni a 2012-es parlamenti választásokon, ha a kormány szabadon engedi a politikai foglyokat és enyhíti a feszült belpolitikai légkört. "A kormány és a rezsim megerősítésére a szabad választások rendezése jelenti a megoldást" - írta honlapján Hatami. Ahmadinezsád 2009-es újraválasztása után hatalmas tüntetéshullám kezdődött Iránban, amelynek következményeképpen több száz aktivista került rács mögé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06