Repülőgépmodellen érkezett volna a halál
Szeptember 11. kísértett: fel akarták robbantani a Pentagont
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy massachusettsi férfit, aki egy nagyobb méretű, robbanóanyaggal megpakolt távirányításos repülőgépmodellel levegőbe akarta röpíteni a Pentagont és a kongresszus épületét.
2011.09.29 06:59MTIA 26 éves Razwan Ferdaust szerdán tartóztatták le a massachusettsi Framinghamban, miután tervének megvalósításához szükséges anyagokat, kézigránátokat, gépfegyvereket és mintegy 11 kilogramm plasztik robbanóanyagot vásárolt a magukat fegyverkereskedőknek kiadó szövetségi nyomozóktól.
Ferdaus eskü alatt bevallotta, hogy lélektani csapást akart mérni az amerikaiakra, "Allah ellenségeire" azzal, hogy felrobbantja a Pentagont, amely - mint mondta - "a kígyó feje és szíve". A hatóságok beépített emberének azzal magyarázta szándékát, hogy hajdan Isten természeti csapásokkal sújtotta a bűnös civilizációkat, és most neki is ezt kell tennie.
"Allah abban a megtiszteltetésben részesített bennünket, hogy a mi kezünkkel bünteti meg őket (az amerikaiakat)" - mondta a fiatal férfi, akik a bostoni egyetemen szerzett diplomát, és aki amerikai állampolgár. Ferdaus kétujjnyi vastag iratban vázolta fel részletekbe menően azt, hogy miként kell végrehajtani a terrortámadásokat a Pentagon és a kongresszus épülete ellen
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06