A volt vezető közzé tette észrevételeit

Castro: Obama "zagyvaságokat" beszél, a NATO bűncselekményeket követ el

Fidel Castro volt kubai vezető úgy véli: Barack Obama amerikai elnök "zagyva" beszédet intézett a minap az ENSZ Közgyűlésének résztvevőihez.

2011.09.26 14:34MTI

"Gyalázatos" bűncselekménynek nevezve július óta megjelent első publicisztikájában a NATO líbiai műveleteit.
   
A 85 éves politikus, aki az elmúlt hónapokban szinte eltűnt a nyilvánosság elől - újabb pletykákra adva okot az egészségi állapotát illetően, azt írta a kormányzati weblapon, hogy olyan munkába fogott, amely leköti minden idejét, s ezért nem írta meg szokásos "észrevételeit" sem. Most azonban kommentálni akarta az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakát, különösen pedig Obama múlt heti beszédét.
   
Castro, aki súlyos betegsége miatt 49 év után, 2008-ban átadta öccsének a karibi ország irányítását, hosszan idézi Obama mondatait, s azokhoz egy-egy bekezdésben fűzi hozzá a véleményét.
   
"A tömegtájékoztatási eszközök szégyenteljes monopóliuma, valamint az Egyesült Államok és szövetségesei által a világ közvéleményének összezavarására és félrevezetésére alkalmazott fasiszta módszerek ellenére az emberek ellenállása nő, s ez dicséretet érdemel a világszervezet keretében zajló vitákban" - írja.
   
Cikkében Castro Obama beszédének számos pontját megkérdőjelezi, egyebek közt azzal vádolva őt, hogy hamis színben tünteti fel az iraki és az afganisztáni helyzetet, az Egyesült Államok izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos politikáját és az idei arab tavasz felkeléseit.
   
"Érti valaki azt a zagyvaságot, amit az Egyesült Államok elnöke mondott el a Közgyűlés előtt?" - kérdezi a kubai vezető, s úgy látja, hogy az ENSZ Közgyűlése politikai nehézségeket okoz számos országnak, amely szeretné eldönteni, milyen álláspontot foglaljon el a különböző kérdésekben.
   
"Milyen álláspontra kell helyezkedni például a NATO líbiai népirtásával kapcsolatban - veti fel Castro. - Vajon kívánja-e bárki is, hogy feljegyezzék, országának kormánya az ő vezetésével támogatta az Egyesült Államok és a NATO által elkövetett gyalázatos bűntetteket?"
   
Írásában Castro nem tér ki arra, mi az a feladat, amely az elmúlt pár hónapban eltérítette őt a publicisztikák írásától, s azt ígéri, hamarosan újra hozzászól az ENSZ-közgyűlés 66. ülésszakán zajló eseményekhez. Szövetségesei - Hugo Chávez venezuelai és Evo Morales bolíviai elnök - azonban nemrég említést tettek arról, hogy a volt kubai vezető valami mezőgazdasággal kapcsolatos ügyön dolgozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.