Az állam főügyésze a szövetségi bírósághoz fordult

Jogi háború szítottak a melegházasságok New Yorkban

A The New York Times szerint a melegházasságokat a minap legalizáló New York állam főügyésze szövetségi bírósághoz fordult az 1996-os házasságvédelmi törvény visszavonása érdekében, az állítva, hogy a jogszabály sérti az azonos nemű párok jogait.

2011.07.27 19:49MTI

A Bill Clinton elnöksége alatt elfogadott házasságvédelmi törvény értelmében frigy csak férfi és nő között köttethet. Az Obama-kormány februárban bejelentette: visszalép attól, hogy a jogszabályt megvédelmezze a bíróságokon, majd néhány napja az elnök jelezte, hogy támogatja annak visszavonását.
   
Eközben a melegházasságok ellenzői a homoszexuálisok egybekelését legalizáló New York-i törvényt támadták meg, szintén jogi úton - írta a USA Today. A jogszabály elleni első keresetet a New York-iak az Alkotmányos Jogokért nevű szervezet nyújtotta be, arra hivatkozva, hogy a tagállam szenátusa a törvény elfogadásakor megsértette a saját eljárási szabályait, s nem engedte felszólalni annak ellenzőit.
   
Nem York állam demokratapárti főügyésze, Eric T. Schneiderman, aki hivatalból lép majd fel a melegházasságokat engedélyező New York-i törvény védelmében, kijelentette: a kizárólag a heteroszexuális házasságokat elismerő szövetségi jogszabály sérti a meleg párok jogát az azonos jogvédelemhez. 
   
A melegházasságokat legalizáló törvény vasárnapi életbe lépése után azonos nemű párok százai keltek egybe New Yorkban, amely - a szövetségi területen fekvő főváros mellett - a hatodik és egyben a legnagyobb állam, ahol engedélyezett ilyen frigyek kötése.

A Nemzeti Szervezet a Házasságért több New York-i városban tiltakozó tüntetést tartott, és népszavazást kezdeményezett az új jogszabály visszavonásáért.
   
A The Washington Times a héten arról cikkezett, hogy a melegházasságok engedélyezése és a házasságvédelmi törvény visszavonására irányuló kísérletek új lendületet adhatnak a többnejűség legalizálására irányuló törekvéseknek. A lap egy négy nővel - köztük három nővérrel - és a nekik nemzett 16 gyermekkel együtt élő mormon férfi, Kody Brown esetét hozta fel példaként.

A Brown "család" ügyvédjei, a melegek egybekelését indokoló érvekkel egybehangzóan, azt állítják, ügyfeleiket megfosztották attól a joguktól, hogy "egyetértő felnőttként a választásuknak megfelelő családi környezetet alakítsanak ki maguknak".
   
Steve King iowai republikánus képviselő július 20-i felszólalásában hangsúlyozta, hogy ezen logika az alapján elvben a szülők és gyermekeik közötti házasságot is engedélyezni lehetne.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.