Szeméremsértés

Árokból leste a nőket a hevesi szatír

"Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!" - kiabálta meztelenül egy mezőtárkányi nő udvarán.

2017.03.29 11:14ma.hu

Az elmúlt hónapokban Heves megye több településén is feltűnt egy szatír. A 35 éves mezőtárkányi férfi meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén, és önkielégítést végzett előttük. A sorozatnak csak akkor lett vége, amikor előzetes letartóztatásba került. A napokban benyújtott vádiratában négy rendbeli szeméremsértés vétsége mellett egy rendbeli magánlaksértés bűntettével is vádolják.

A férfi először 2015 őszén ment be egy sarudi ház bekerítetlen udvarára, ahol a melléképület és a főépület között meztelenre vetkőzött, majd miközben a teraszon a rokonaival beszélgető háziasszonyt nézte, önkielégítést végzett. A nő fia észrevette, és megpróbálta felelősségre vonni férfit, de ő elmenekült a helyszínről.

2016. január 31-én délután otthon volt, majd amikor - ahogy az ügyészség fogalmaz - felébredt a nemi vágya, meztelenül kiment az utcafronti kerítéshez és ott maszturbált. Közben a szemközti ház udvarán dolgozó nőt nézte. Végül az asszony élettársa zavarta el onnan.

A férfi 2016. júniusában, majd októberében is megismételte a fentieket, előbb Mezőtárkányban, majd Füzesabonyban.

Az első helyszínen meztelenül járkált a kiszemelt nő udvarán, és - azért, hogy felhívja magára a figyelmet - azt kiabálta, hogy "Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!" Füzesabonyban egy ház közelében, a másfél méter mély vízelvezető árokban végzett meztelenül önkielégítést, amikor egy 17 éves lány az édesapja társaságában a közelében tartózkodott.

A rendőrök ekkor érték tetten, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyészség azt indítványozta, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapjon, illetve rendeljenek ki mellé párfogót és kötelezzék a 200 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.