Kitépett táska
Négy perc (!) kellett csupán a szekszárdi rabló elfogásához
Az egyenruhások a ruházatátvizsgálás során a férfi nadrágja szárában megtalálták az eltulajdonított pénzt.
2015.03.06 09:44ma.hu
Egy szekszárdi nő bejelentést tett a rendőrségre, mert 2015. március 5-én 11 óra 45 perc körüli időben lakása előtt, az utcán odalépett hozzá egy férfi, aki a vállát meglökte, kezéből a táskáját kitépte, majd a helyszínről futva távozott. A táskában többek között pénztárca, pénz és iratok voltak.
A szekszárdi járőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a közelben intézkedés alá vontak egy fiút, akire illett a sértett által adott személyleírás. A fiatalember a rendőrök kérdéseire ellentmondásos válaszokat adott, végül beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az egyenruhások a ruházatátvizsgálás során a férfi nadrágja szárában megtalálták az eltulajdonított pénzt.
Előkerült a táska és a pénztárca is, amit az elkövető menekülés közben egy árokba dobott. Az egyenruhások a 16 éves pálfai fiatalembert előállították. A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalkorú a bűncselekményt nem egyedül követte el. A rablást egy 17 éves faddi társával tervelte ki, akit a rendőrök szintén előállítottak.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték. A nyomozók a két fiatalembert őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06