Rendőrkézen a verekedők

Összecsapás a sörözőben: 4-2

Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a négy fiatalt, akik a gyanú szerint megtámadtak és megvertek két helyi lakost egy hosszúpályi sörözőben.

2014.01.27 09:52Havariapress

A hajdúsági település rendőreit vasárnap hajnalban riasztották az egyik helyi italméréshez, ahol verekedés tört ki a jelenlévők közt.

A helyszínen a két helyi lakos sértett elmondta, hogy három lánnyal beszélgettek a szórakozóhelyen, amikor négy fiatal kötött beléjük, majd az utcán ököllel verték össze őket, ami miatt mentőt kellett hívni hozzájuk.

A készenléti rendőrök a helyszín közelében elfogták és előállították a feltételezett tetteseket, négy helyi lakost, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A 21 és 16 év közti fiatalok ellen a Debreceni Rendőrkapitányság indított eljárást, garázdaság és súlyos testi sértés bűntett kísérlete gyanújával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.