Védett tanú lett a bankrobbantót látó férfi

Éjjel-nappal őrzik a banki robbantás koronatanúját

A január 13-án történt bankrobbantás egyetlen szemtanúját a nap 24 órájában őrzik, és bekerült a tanúvédelmi programba.

2014.01.21 19:05ma.hu
Fotó: police.hu

A jobb felső sarokban, a kukák mellett látható alak a január 13-án történt bankrobbantás egyetlen szemtanúja – írta a hvg.hu az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. A lap szerint a csütörtökön megjelenő Zsaru magazinban pedig az is szerepel, hogy a 64 éves férfit a nap 24 órájában őrzik, és bekerült a tanúvédelmi programba.

Jelenleg hat verziót vizsgál a rendőrség a Lehel úti bankrobbantással kapcsolatban – ezek egyike a pénzszerzés. A robbantó lehetséges indokával kapcsolatban lényeges, hogy a rendőrség szerint „a bűncselekmény nem emberi élet kioltására és/vagy személyi sérülés okozására irányult”, a végrehajtás során senki nem sérült meg. Az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és közveszély okozásának gyanúja miatt.

Védett tanú

Az ORFK tájékoztatása szerint a CIB Bank kamerája által rögzített felvételeken a bankrobbantó mögött látható alakot beazonosították, mégpedig pontosan 2014. január 13-án 6 óra 50 perckor. „Tanúvallomásáról a rendőrség nem hoz nyilvánosságra semmilyen részletet” – írja a hvg.hu. A 64 éves budapesti férfi bekerült a tanúvédelmi programba, és védelméről 24 órában gondoskodnak. A felvételek egyes kockáin látszólag két, egymástól különböző alak is kivehető, de a rendőrség közlése szerint egy és ugyanazon személyről beszélünk.

Nem a pénzre ment a robbantó?

Egy volt rablási nyomozó szerint ha a robbantó az ATM-ben lévő készpénzt akarta volna megszerezni, akkor számolnia kellett azzal, hogy egy ilyen erejű detonációnál a pénz megsemmisül vagy kékre színezi a bankautomatában elhelyezett festékpatron.

Nem volt öröm az ürömi akcióban

A robbantás óta 90 bejelentés érkezett az üggyel kapcsolatban a rendőrségi zöld számra (06-80-620-107). Egy ilyen hívás alapján rendelték el az ürömi akciót, az információ ellenőrzéséhez vasárnap kellett mozgósítani egy nagyobb létszámú rendőri erőt, mindemellett, január 16-án országszerte 506 rendőr végzett összehangolt, széleskörű adatgyűjtést, a 135 főből álló nyomozócsoport folyamatosan végzi az ügy felderítését. Az, hogy az ürömi akció nem járt eredménnyel, azt mutatja, hogy semmi konkrétum nem áll a nyomozók rendelkezésére, amint elindulhatnának, ezért ugranak minden bejelentésre - a telefon pedig folyamatosan csörög a tízmilliós nyomravezetői díj miatt.

Életellenes ügyeknél sincs ekkora

Mind a nyomravezetői díj, mind a nyomozásban részt vevők száma szokatlanul magas a szakemberek szerint. Ennek vagy nagyon megvan az oka, amit nem árulnak el a rendőrök, vagy tudatosan félrevezető stratégiát alkalmaznak - ám az eset típusát tekintve ez utóbbi is érthetetlen lépés a rendőrségtől.

Tudják, kik fojtották meg a futó nőt Soroksáron?

A két esetet összehasonlítva arra a következtetésre lehet jutni, hogy a rendőrség, miután sem nyomravezetői díjat nem ajánlott fel és mindössze 14 fős nyomozócsoportot hozott létre a a Soroksáron történt gyilkosság felderítésére, konkrét tettesek után nyomoz. Elképzelhető, hiszen már DNS-t is találtak azon a helyszínen, ahol a 36 éves K. Krisztinát szeptember 25-én futás közben megtámadták a soroksári Szigetdűlőn, majd brutálisan meggyilkolták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.