Nyugtalanító tudatlanság
Öt embert elfogtak Soroksáron - ők gyilkolták meg a futó nőt?
K. Krisztinát a múlt héten gyilkolták meg brutálisan Soroksáron, mivel nagyon szűkszavúan ad tájékoztatást a rendőrség, csak annyit tudni, hogy öt embert elfogtak.
2013.10.01 14:45ma.huÖt embert elfogott a rendőrség Soroksáron, azt azonban nem erősítették meg, hogy a letartóztatásoknak köze van-e a múlt heti brutális gyilkossághoz – legalább is ezt nyilatkozta a férj egyik ismerőse az atv.hu-nak. Elmondása szerint a környékbeliek között elterjedt a hír, hogy a rendőrség elfogott öt embert. Úgy tudni, hogy az öt férfi egy családhoz tartozik. Azt ugyanakkor senki nem erősítette meg, hogy letartóztatásuknak köze van-e a brutális gyilkossághoz.
Lapértesülések szerint egy erőszakos csoport már régebb óta rettegésben tartja a környékbelieket. Az atv.hu munkatársa azonban a helyszínen érdeklődve az ott lakóktól erre vonatkozóan nem kapott megerősítést. Egy nő szerint a Soroksárt Pesterzsébettel összekötő mintegy 4 km-es kerékpár- és futóúton edz még maga a polgármester is.
Az áldozat otthonától nem messze lévő játszótéren egy, az áldozat fotóját és egy rövid búcsúverset tartalmazó plakát emlékeztet a tragédiára. Az atv.hu szerint a helyiek a brutális gyilkosság mellett amiatt is felháborodtak, hogy ezt az esetet nem úgy kezelte a rendőrség, mint, ahogyan például a Bándy Kata-gyilkosság, illetve a Páva Zsolt pécsi polgármester lánya elleni támadás során kommunikáltak.
Amint arról korábban hírt adtunk, 2013. szeptember 25-én az esti órákban a Budapest XXIII., Szigetdűlő területén megöltek egy 36 éves nőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


