Azt hitték, hogy elvihetik
Flexszel darabolták a sínt a balatonalmádi tolvajok
Május 11-én, pénteken délelőtt egy csajági lakos jelentette be telefonon a Balatonalmádi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy két férfi a vasútátkelőnél lopja a sínt.
2012.05.15 15:55ma.huA járőrök kiérkezéséig visszatartott elkövetőket előállították, majd kihallgatták a rendőrök. A bűncselekmény elkövetését elismerték, de „azt hitték”, hogy a két, 24 méteres, már rozsdásodó sín darab gazdátlan.
Az előző nap terepszemlét végzett 19 éves fiatal férfi jól megnézte a MÁV Zrt. által beépítési céllal korábban odahelyezett síndarabokat. Az általa levont következtetés az volt, hogy azok már nem alkalmasak beépítésre, és egyébként sem jár arra vonat évek óta. Végül is egy próbát megér. Nekiáll feldarabolni a vasat, és ha szólnak, abbahagyja, ha nem, minél többet tud elvinni, annál több lesz a jövedelme.
Megkereste egy 24 éves ismerősét, akivel megegyeztek, hogy segít ehhez a munkához szükséges komoly felszerelést szerezni. Sikerült is szakembert találniuk, aki inkább egy benzinnel működő aggregátorral és flexszel járult hozzá, a tudomása szerint nem jogtalan lopáshoz. A flex vitte a vasat, az nem volt gond. Már csak a feldarabolt áru elszállításáról kellett volna gondoskodni, amikor megszólította őket egy a hangra felfigyelő helyi lakos.
Az egyenként 1152 kg tömegű és 280.000 Ft értékű síndarabok eltulajdonításával próbálkozó várpalotai férfiak ellen nagyobb értékű lopás kísérlete miatt indult eljárás. Az, hogy nem keletkezett nagyobb kár a határozott állampolgári és rendőri fellépésnek volt köszönhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06