Ecclestone már nem biztos a futamban
Törlik a Bahreini Nagydíjat?
Már nem zárja ki a jövő hétvégére kiírt Bahreini Nagydíj törlését Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője.
2012.04.10 17:36MTI"Ha a csapatok nem akarnak odamenni, nem lehet kényszeríteni őket" - nyilatkozta a Times keddi számában a 81 éves üzletember, hozzátéve: a szerződés szerint csak a pályaüzemeltetők, a bahreini kormány vagy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mondhatja le a versenyt. A most hétvégén sorra kerülő Kínai GP alatt újabb egyeztetések váratók Jean Todt FIA-elnök, Ecclestone és az istállók között.
Korábbi sajtóértesülések szerint a feszült politikai helyzet miatt néhány csapat a - tavaly a súlyos zavargások miatt törölt - futam elhalasztását szorgalmazza.
"Hozzám még egy csapat sem fordult, és jelen állás szerint semmi sem utal arra, hogy elmaradna a verseny" - mondta ugyanakkor az F1-főnök, egyben cáfolva azokat a híreszteléseket, melyek szerint a közel-keletiektől kapott 30 millió eurós jogdíj miatt ragaszkodik a futamhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06