Nagyobb a gyógyulás esélye
Fürge séta a gyógyszer prosztatarák ellen?
Azok a prosztatarákos betegek, akik rendszeresen tesznek egy-egy rövid sétát, jobb eséllyel gyógyulnak. Nem csak az állapotromlás kockázata csökken, de a halálozásé is - állítják a kutatók.
2011.05.31 08:50medipress.huAz eredmények ugyanazon tudóscsoporttól származnak, akik már korábban is jelezték, hogy az erőteljes testmozgás csökkenti a prosztatarákból eredő halálozás kockázatát.
„Azok a férfiak, akik fürge sétákat tesznek (legalább 5 km/óra sebességgel) a diagnózist követően, csökken a betegség súlyosbodásának esélye azokhoz képest, akik lazábbra veszik a tesmozgást.” – mondta el a szerző, Erin L. Richman, a Kalifornia Egyetem epidemiológia és biostatisztika tanszékéről.
Az eredmények nem függtek egyéb klinikai tényezőktől, mint például az elhízás vagy a dohányzás. A cikk a Cancer Research június 1-i számában jelenik meg. A szerzők rámutattak, hogy az Egyesült Államokban napjainkban kb. 2,2 millió férfi szenved prosztatarákban, ez a második leggyakoribb halálok.
2010-ben 217 000 új esetet regisztráltak. 1 455 betegen vizsgálták azt, hogy az életmód miként hat a betegség kimenetelére. 2004 és 2005 között 40 urológiai klinikáról toborozták őket.
Egyiküknek sem voltak még áttétei, legtöbbjük átesett a radikális prosztata-eltávolításon és/vagy sugárterápián. A kutatók megfigyelték, hogy a testmozgás nagyjából felét a séta tette ki, és azok, akik ezt gyors tempóban tették, a fiatalabbak és fittebbek közé tartoztak.
Közülük kevesebben is dohányoztak. Azoknak, akik legalább három órát sétáltak gyors tempóban hetente, 57 százalékkal kevésbé romlott az állapotuk, mint azoknak, akik kevesebbet és lassabb ütemben mozogtak. Valójában a séta tempója fontosabbnak tűnt, mint a sétával töltött idő.
A könnyedebb mozgás nem járt különösebb védő hatással. Richman csapata felhívta a figyelmet arra, hogy több kutatás szükséges az eredmények megerősítéséhez, és más mozgásfajták is eredményesek lehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06