Életet menthet a korai felismerés

Prosztatarák: a szelídíthető gyilkos

Az erősebb nem többsége úgy véli, nem valami férfias dolog orvoshoz menni, az urológust pedig kifejezetten cikinek tartják. Pedig a halál sokkal "cikibb".

2010.08.18 19:29ma.hu / rakgyogyitas.hu

A hazai hírességek egymás után szállnak síkra a különféle rákszűrési módszerek fontossága mellett, a nők jellemzően a mellrák és méhnyakrák szűrésének fontosságát hangsúlyozzák, míg a férfiak azt igyekeznek tudatosítani, hogy vannak esetek, amikor nem nyámnyila az az ember, aki bekopog a rendelő ajtaján.

Legutóbb Szacsvay László színművész állt a nyilvánosság elé, hogy saját példáján keresztül mutassa be, mennyire fontos a rendszeres szűrés: ő az életét köszönheti a korai diagnózisnak. A színész ugyanis 5 évvel ezelőtt egy rutinvizsgálaton tudta meg, prosztatarákja van.

Eddig nem beszélt betegségéről, mivel úgy tartják erről az alattomos gyilkosról, hogy ha 5 évig nem újul ki, csak akkor van mit ünnepelni. Az öt év eltelt, Szacsvay pedig elvállalta, hogy 2010-ben ő lesz a Magyar Urológusok Társaságának kampányarca és mindent megtesz, hogy minél szélesebb körben tudatosuljon az emberekben: igenis felelősek vagyunk a saját egészségünkért.

Fotó: port.hu

Hölgyeim, ne álljanak fel, abbahagyva az olvasást! Bár a nőket ez a betegség közvetlenül nem érinti, párjukat néha nekik kell addig noszogatni, míg elmennek a vizsgálatra. A férfiak ugyanis hajlamosak magukban rágódni, ha valami szokatlant érzékelnek, pedig több szempontból sincs ennek értelme.

Ha ugyanis nem komoly a baj, ami furcsa tüneteket produkál, akkor felesleges hónapokig idegeskedni, ha viszont tényleg van min aggódni, akkor egyáltalán nem mindegy, időben elkezdődik-e a kezelés. Szacsvay László előtt kiállt a jó ügy érdekében többek közt Bodrogi Gyula, Garas Dezső és Fábry Sándor is.

A betegség kezdeti tünetei közé tartozik a vizelettartási, illetve vizeletürítési problémák megjelenése, de jó hír, hogy a prosztata ártalmatlan megnagyobbodása is okozhatja ugyanezeket a tüneteket – félni tehát nem kell, a rosszindulatú daganat a panaszoknak csak csekély százalékáért felelős. A vizsgálat is legfeljebb csak kellemetlen, de nem fájdalmas – olvasható a Rákgyógyítás oldalán -, és a fizikális ellenőrzést egy vérvétellel egészítik ki, hogy kizárják a szervezetben található rosszindulatú sejtek jelenlétét.

A prosztata méretének növekedése 50 év felett már minden második férfit érinthet, ezért rák nélkül is érdemes figyelmet fordítani a problémára. Ha pedig mégis rosszindulatú sejtek indulnának burjánzásnak, akkor is van megoldás: előrehaladott stádiumban lassítható a daganat növekedése, korai stádiumban viszont teljesen visszafordítható. Ami a szűrések fontosságát mutatja, az a prosztatarák lappangó jellege: akár évekig lehet tünetmentesen élni vele, tehát mikor már tényleges panaszokat okoz, akkor többnyire csak csillapítani lehet a terjedést.

Uraim, ugye megéri az az egy perc kellemetlenség sok évnyi életért cserébe?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.