A duciságnak is van előnye?
Aki kiskorában cicis, nagykorában is az marad
Akik gyermekkorukban duci kislányok voltak 40%-kal kisebb eséllyel lehetnek mellrákosak felnőttként - állapította meg egy nagy vitákat kiváltó amerikai kutatás.
2010.07.25 10:13medipress.huAz amerikai kutatók eredményei teljes egészében ellentmondanan annak azoknak az adatoknak, amelyek azt támasztják alá, hogy a gyermekkori túlsúlyosság egyrészt a várható élettartamot csökkenti, másrészt elősegíti súlyos betegségek kialakulását, így, pl. a rákos megbetegedések előfordulásának esélyét is.Aki kiskorában cicis, nagykorában is az marad
A bostoni Brigham Kórház munkatársai azonban azt állapították meg, hogy amennyiben valaki kövér gyermek volt, akkor felnőttkorban 40%-kal csökken annak az esélye, hogy melldaganat alakuljon ki a szervezetében.Az amerikai szakemberek úgy jutottak erre a megállapításra, hogy 17 évre visszamenőleg, összesen 200 000 nő vizsgálati adatait tekintették át. A mellrákra való hajlam csökkenése akkor is megállapítható volt, ha az egykor kövér kislány felnőttkorában is inkább túlsúlyosnak számított.
Brit szakemberek ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a túlsúlyosság és így a gyermekkori kövérség is mindenképpen kockázatnövelő tulajdonság. Az amerikai kutatók eredményét pedig úgy kommentálták, hogy azok inkább csak arra vonatkozóan érdekesek, hogy ismét gazdagodott a tudásunk a mellrák kialakulását illető körülményekre vonatkozóan, de nem azt jelentik, hogy a kövérség jót tesz az egészségünknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06