Édes nyaralás

Utazási tanácsok cukorbetegeknek

Cukorbetegsége korántsem jelenti azt, hogy le kellene mondania az utazás örömeiről, csupán szem előtt kell tartania, hogy az anyagcsere zavar miatt nagyobb gondosságot igényel az út megszevezése.

2010.07.11 10:10napidoktor.hu

A diabétesz nagyon komplikált betegség, nagy figyelmet és körültekintést kíván. Éppen emiatt, a cukorbetegségben szenvedő utasoknak még az átlagosnál is körültekintőbben kell felkészülnie egy külföldi útra. Meg kell ismernie a szokásostól eltérő ételek, italok és az orvosi ellátás jellemzőit, tisztában kell lennie az utazással együtt járó kockázattal.

Előkészületek:


Egy-másfél hónappal az indulás előtt tanácsos felkeresni a kezelőorvost. Így még lesz idő megbeszélni az utazással kapcsolatos speciális szabályokat, el lehet végezni a szükséges ellenőrzéseket és jó alkalom, hogy kérdéseinket feltegyük az orvosnak. A cukorbetegek számára nagyon fontos a diéta.

Előre meg kell érdeklődni, hogy az utazás során van-e lehetőség ennek betartására. Egyeztetni kell az utazási iroda és az utaztató társaság képviselőivel, illetve tájékoztatást kell kérni a szálláshelyen igénybe vehető konyha kínálatáról és a szálláshely közelében elérhető boltokról és éttermekről.

Vigye magával a szükséges gyógyszerkészletet (a szokásos adag kétszerese ajánlott), az orvosi papírokat, érvényes recepteket (inzulin, egyéb gyógyszerek), angolul és a célország nyelvén íródott tájékoztatót a diagnózisról, a kezeléséről, a használt gyógyszerek mennyiségéről, a fecskendő tipusáról.

Indulás előtt mindenképpen kössön biztosítást, mert lehet, hogy orvosi ellátásra lesz szüksége.

Általános jótanácsok

Ne felejtse otthon a hypoglikémia kezelésére szolgáló gyógyszereket sem. Arra az esetre, ha rendes étkezési időben nem jut élelmiszerhez, mindig vigyen magával olyan táplálékot, ami tartalmaz egyszerű cukrokat. Csomagoljon olyanokat is, amely összetett szénhidrátokat tartalmaz.(Sós aprósütemény, sajt, műzli).

Mindig legyen Önnel víz, cukor, száraz élelmiszer.

Az inzulinról

Felbontott ampullában, szobahőmérsékleten akár egy hónapig is eltartható, de 27-28 fok felett már problémás a tárolása. Praktikus tehát légkondicionált szobában vagy hűtőszekrénnyel ellátott szobában megszállni. Az utazás ideje alatt tároljuk puha ruhanemű között, hogy ne érje sérülés, vagy tegyük hűtőtáskába.

Semmi esetre sem szabad kitenni a kocsiablakba, vagy a műszerfalra. Azonban a túlzott hűtést is kerüljük, mert az ampulla fala megrepedhet,tartalma pedig kristályossá válhat.

Mérőeszközök használata

Az utazás során a diabéteszes magával viszi a vércukor szintjét mérő eszközöket, ezek mérési adatainak pontosságát azonban sok tényező befolyásolja. Aparkoló autóban hagyott tesztcsík és készülék mérési pontosságát erősen befolyásolja a nyári meleg.

A legkorszerűbb készülékek már illeszkednek a megadott mérési hőmérsékleti intervallumon (10-15 fok Celsius) kívüli történő mérésekhez, és a mért eredményt is igazítják ehhez. Az ilyen adat azonban csak tájékoztató jellegű. A tesztcsíkokat szobahőmérsékleten lehet leghitelesebb mérésre használni.

Ha ettől eltérő hőmérsékletűek, a megfelelő hőmérsékleti szint elérését siettetni nem szabad. Tilos fűtőtesten melegíteni vagy hűtőbe tenni. A fotometriás készülékeket sem szabad napfényben használni, mert a mért adatok pontatlanok lesznek.

Amennyiben a szabadban kell ellenőriznie vércukorszintjét, tegye ezt az árnyékban, vagy testével árnyékolja be a mérőeszközt. Ne használjon vakut a mérőeszköz közelében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.