A betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt
H1N1-ben meghalt egy férfi a sátoraljaújhelyi kórházban
Meghalt egy igazoltan H1N1 fertőzésben szenvedő beteg hétfőn a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban; a férfi még novemberben megkapta a védőoltást.
2010.01.19 19:30MTIVass Zsuzsanna, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa az MTI-nek azt mondta: az ötvenes éveiben járó férfi öt napja magas lázzal küszködött, így került a kórházba. A mellkasröntgen kétoldali, nagy kiterjedésű tüdőgyulladást igazolt. A beteget gépi lélegeztetésre kapcsolták, emellett antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott.
Állapota azonban annyira romlott, hogy életét már nem tudták megmenteni, két nappal kórházba kerülése után elhunyt. A főorvos hozzátette: a betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt, de a hozzátartozók elmondása szerint azok nem okoztak komolyabb problémát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ-nél elvégzett vizsgálat kedden délután igazolta a H1N1 vírus jelenlétét a férfi szervezetében. A férfi családjának tagjait is beoltották, de közülük nem betegedett meg senki.
A sátoraljaújhelyi kórházban az MTI információi szerint január eleje óta hárman haltak meg H1N1-vírusfertőzés miatt, három további beteget kezelnek, az ő állapotuk javul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06