15 százalékkal csökkent a cukorszint
Lépésszámlálóval a cukorbetegség ellen
Brit tudósok közel egy éven át végeztek megfigyeléseket 98 olyan személyen, akik diabétesz szempontjából magas kockázati körbe tartoznak.
2010.01.14 16:15medipress.huA kutatásban részt vevőket három különálló csoportra osztották. Az első csoport csupán egy szórólapot kapott, amelyen néhány cukorbetegséggel kapcsolatos információ volt olvasható. A második csoport már részt vett egy hosszabb, 3 órás tájékoztatón, amelynek keretében ismertették a diabétesz veszélyeit és a rendelkezésre álló megelőzési módszereket. A harmadik csoport ugyan csak meghallgathatta a már említett előadást, viszont ezen felül kaptak még egy lépésszámlálót is, amelyhez a kutatók mellékeltek néhány célkitűzést. A teljesítendő célok között szerepelt a napi minimum 30 perces gyaloglás is.
A vizsgált személyektől egy év elteltével vért vettek, majd összegezve az eredményeket megállapították, hogy a lépésszámlálóval rendelkező csoportban lévő embereknek több, mint 15 %-al csökkent a vércukorszintje, amíg a másik két csoportban nem tapasztaltak jelentősebb változást.
A kísérletet vezető Dr. Thomas Yates úgy gondolja, hogy a lépésszámláló beépítésével a diabétesz megelőző programokba lehetőség van az egészséges élet és a megfelelő vércukorszint megőrzésére, ugyanakkor az is bizonyságot nyert, hogy lehet és kell is tenni azért, hogy megelőzzük a felnőttkori diabétesz kialakulását és ehhez mindenképpen szükség van a rendszeres testmozgásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
- 9:02 Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
- 8:30 Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06