Hasznos a közkedvelt savanyúság

Cékla: méregtelenít, lúgosít, gyógyít

A népi gyógyászatban már régóta ismerik és alkalmazzák a céklát, többek között vérképzésre. Emellett méregtelenítő és súlycsökkentő hatású is. Mindemellett védelmet nyújt a rák több válfajával, főként a gyomorrákkal szemben.

2008.10.07 09:10ideal.hu

Bár a hagyományos orvoslás képviselői egészen a múlt századig „nem vették komolyan” a céklát, ma már számos betegség esetén javasolják annak fogyasztását, kiegészítő kezelésként. 

Szépséghibára, leukémiára 

A cékla a benne lévő B-vitaminnak és folsavnak köszönhetően jótékony hatással van az idegrendszerre, valamint a hámszövet és a nyálkahártya állapotára. Mindemellett gazdag antioxidáns C-vitaminban is. Nem kiemelkedő mennyiségben, ám a szervezet számára a legoptimálisabban hasznosítható formában tartalmaz vasat is, így elősegíti a vörösvértestek regenerálódását. Különösen javallott a fogyasztása vérszegénység és leukémia esetén. Kálium- és kalciumtartalmából adódóan erősíti az izmokat és a csontokat. A céklában lévő növényi rost, a pektin serkenti az emésztést, illetve megköti az epesavakat, a zsírsavakat és koleszterint. Fogyasztásával kialakíthatjuk, illetve fenntarthatjuk a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Mindemellett e zöldség rákellenes hatása is ismert. A népi gyógyászatban a menstruációs fájdalmak és a változókori panaszok enyhítésére, valamint a pattanások, mitesszerek elmulasztására is használják. 

Nem csak főzve, sütve is 
 A céklát többnyire savanyúságként vagy főve fogyasztják. Mivel héjastul főzzük, alaposan mossuk meg, és annyi vízbe helyezzük, hogy éppen csak ellepje! Ha a vízbe kevés cukrot teszünk, megőrzi sötétlila színét, ami már önmagában is étvágygerjesztő. Kevesen tudják, hogy a cékla nem csak főve, hanem sütve is finom, és persze egészséges táplálék.

Balzsamecetben pácolt cékla roston sütve 

Egy nagyobb edényben keverjük össze 1/3 csészényi balzsamecetet, 1 teáskanálnyi apróra vágott rozmaringot, 1 gerezd hámozott, szintén apróra vágott vagy zúzott fokhagymát, valamint 1/2 teáskanál provence-i fűszerkeveréket! Három közepes nagyságú céklát hámozzunk meg, vágjunk karikákra, majd a fenti mixtúrában pácoljuk legalább 20 percig! Közben gyújtsuk be a sütőt! Tegyük a cékladarabokat a páccal együtt nagyobb alufólia-darabra, majd minél szorosabban csomagoljuk be vele! Helyezzük a csomagot az előmelegített sütő rácsára, és közepes lángon süssük 25 percig, illetve addig, amíg a cékla meg nem puhul! Vegyük ki a cékladarabokat a csomagolásból, és tálalás előtt még helyezzük közvetlenül a rácsra 2–5 percig!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.