Koraszülést okoz a sok terhesség megszakítás

Minél több abortusz volt, annál nagyobb a veszély

Egy friss tanulmány szerint azoknak a nőknek az esetében, akiknek három vagy több volt abortuszuk, megnő a veszélye a szülési rendellenességeknek, mint amilyen a koraszülés vagy a nagyon alacsony születési súly.

2012.12.02 14:24ma.hu

A kutatók megállapították, hogy a 300.858 finn anyuka közül 31.083-nak volt egy abortusza 1996 és 2008 között, 4.417-nek kettő, és 942-nek három az első szülése előtt. Azoknál, akiknél három vagy több volt ez a szám kis - statisztikailag mégis jelentős - mértékben megnövekedett annak az esélye, hogy nagyon alacsony súlyú (kevesebb, mint 1500 gramm), alacsony súlyú (kevesebb, mint 2500 gramm), vagy koraszülött babát hoznak a világra. A korszülés veszélye nagyon kis mértékben, de már két abortusz után is megnő.

“Eredményeink arra engednek következtetni, hogy az első szülés előtt végrehajtott abortusz, különösen, ha több terhesség-megszakításról van szó, kapcsolatba hozható a szülés közben fellépő komplikációkkal. Ugyanakkor ez a veszély nagyon kicsi, és csak kettő vagy több abortusz után kell számolni vele, ezért a hölgyeknek nem kell aggódniuk az eredményeink miatt” - mondta Dr. Reija Klemetti, a finn Nemzeti Egészségügyi és Népjóléti Intézet vezető kutatója.

Az abortuszok többsége a terhesség 12. hete előtt történt műtéti úton. A kutatók több tényezőt is figyelembe vettek, amik hatással lehettek a szülésre, például a társadalmi hátteret, a családi állapotot, a kort, a dohányzást, korábbi méhen kívüli terhességet vagy vetélést. Kizárták viszont az ikerszülést. A nagyon korai - a 28. hét előtt - születés csak akkor kezdett statisztikailag mérhető növekedést mutatni, ha legalább két abortuszt hajtottak végre előtte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.