Miért kell fogkrémmel dörzsölni az ínyt?

Jó étvágyat a fogpasztához! Érdemes bedörzsölni

A fogorvosnál tett látogatás után általában ugyanazt a tanácsot kapjuk: mossunk fogat legalább kétszer naponta, este fogselymezzünk is. Szakértők szerint azonban van még egy fontos dolog.

2012.03.29 14:25ma.hu

Nemcsak a napi legalább két fogmosás és a fogselymezés számít, ha a fogaink egészségét minél hosszabb időre óvni akarjuk. A svéd Göteborg egyetem kutatói szerint ebéd után érdemes a fogínyt bedörzsölni egy kis fogkrémmel.

Ez a technika jelentősen csökkentette a fogszuvasodás kockázatát. Dr. Anna Nordstrom tanulmányvezető elmondta: a fogkrém bedörzsölése 400 százalékkal növeli a fluorid nyújtotta védelmet.

A kutatók 16 önkéntesen tesztelték a módszert. A legmagasabb fluorid tartalmú fogpasztát használták, ami elérhető volt a drogériákban. Többször kellett naponta fogat mosniuk, és az "ujjal bedörzsölős technikát" is alkalmazták.

Dr. Nordstrom elmondta: a fogkrémes "masszázs" legalább olyan hatékony volt, mint a többszörös fogmosás, de sokkal nagyobb mértékű fluoridos védelmet nyújtott. A fluorid a fogzománc megőrzésében is hatékony.

Ugyanakkor a reggeli és esti fogmosást ez a módszer nem helyettesíti, csupán egy extra védelemről van szó - figyelmeztetnek a svéd kutatók. Azt is hozzáteszik, hogy nem kell feltétlenül teljesen kiöblíteni a fogpasztát vízzel a szájból.

A fluorid a természetben előforduló ásványi anyag, mely erősíti a zománc védő szerepét. Egyes ellenzők szerint a fluorid használata rizikós lehet az általános egészségre nézve, lehetnek mellékhatásai, mely például a csontrák kockázatát emeli a fiúknál.

A brit fogorvosok szövetsége szerint ugyanakkor a fluorid biztonságos, és nagymértékben csökkenti esélyeinket arra, hogy fogtömésekkel és fogászati kezelésekkel kelljen szembenéznünk.

A fogak egészségével nagyon is érdemes foglalkoznunk, mert az utóbbi időben több tanulmány is rámutatott, hogy a rossz fogak akár végzetes szívproblémához is vezethetnek.

A szájban levő baktériumok életveszélyt is okozhatnak, ha a véráramba kerülnek a vérző fogínyen át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.