Addig marad a korrupció

Több pénzt a pártoknak!

A politikáról racionálisan gondolkozó embernek szinte kötelessége belátni, hogy addig, amíg nem emelik meg radikálisan a pártok működésére és a választási kampányra legálisan felhasználható állami pénzek összegét, Magyarországon nem fog csökkenni a korrupció.

_{2011.05.23 10:30Simon Zoltán - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A kétharmados többség és az LMP parlamenti jelenléte talán soha vissza nem térő alkalmat ad arra, hogy a magyar parlament rendezze évtizedes elmaradását, és vállalható megoldást találjon a pártfinanszírozásra, mégsem történik semmi. Vagy gyávaságból, vagy azért, mert a pártokon belül túl erősek a jelenlegi rendszer haszonélvezői.

Nehéz lenne azt a tényt vitatni, hogy a magyar pártfinanszírozás rendszere rendkívül elavult - mi több, ez a legfinomabb jelző, amit a törvényre használni lehet. Azzal ugyanis, hogy a hatályos jogszabályok választókörzetenként 1 millió forintban maximálják a kampányra költhető összeget, szó szerint korrupcióra kényszerítik a politikusokat. Tegyük fel, hogy az egyik képviselő túllépi ezt az egyébként meglehetősen alacsony összeghatárt (mennyibe is kerül egy tíz másodperces tv-sport főműsoridőben egy kereskedelmi televízióban?). Ezzel versenyelőnybe kerül, és ha a többiek nem akarnak önhibájukon kívül lemaradni, szintén jogszabályt kell, hogy sértsenek.

A magyar párt- és kampányfinanszírozás rendszere a korrupción alapul, mert a magyar parlament lassan húszéves gyávasága miatt máson nem is alapulhat. A legostobább populisták sem gondolhatják, hogy egy kampányt a huszadik században ki lehet hozni 1 millió forintból, legtöbbször ez még a jelölt és a legfontosabb üzenetek megismertetéséhez sem elég. Az Eötvös Károly Intézet számításai szerint a hosszúra nyúló 2006-os kampányban a nagypártok akár 7-10 milliárd forintot is elkölthettek kampányra. És bár a 2010-es kampány olcsóbb volt, az összeg valószínűleg így is milliárdos nagyságrendű volt a megengedett 386 millió helyett.

Márpedig ez legkevésbé sem a pártok hibája – illetve de, csak nem azért, amiért kárhoztatni szokták őket. Röviden: nem az a baj, hogy túl sokat költenek, hanem az, hogy ehhez nem teremtik meg a legális feltételeket. Egy választási kampánynak ugyanis kötött költségei vannak: a helyi irodák bérlésétől a plakátok megtervezésén át a tv-reklámokig rengeteg olyan kiadás merül fel kampányidőszakban (a „permanens kampány” korában egyébként azon kívül is), amelyek csökkenthetők ugyan, de nem olyan mértékben, mint azt a törvény megkövetelné. A demokráciának ára van, és ezt meg kell fizetni – még akkor is, ha az emberek érthető módon nem szívesen költenek politikusokra adóforintjaikból.

A pártok ott hibáznak elképesztő mértékben, hogy 1994 óta – nagyjából az első választási kampány idején volt elegendő a törvényben meghatározott pénz a kampányra – nem merik módosítani az erről szóló kétharmados jogszabályt. Az persze érthető, hogy a politikusok félnek a népszerűségvesztéstől, de azért lennének megoldások. Az első, hogy a parlament konszenzussal, tehát minden párt beleegyezésével fogadja el a törvényt. Erre természetesen kevés esély van, hiszen akár kormányon, akár ellenzékben mindig lesz egy populista párt, amelyik abból kíván hasznot húzni, hogy megtorpedózza a javaslatot, még olyan áron is, hogy továbbra is korrupcióval kell működtetnie a szervezetét.

A másik megoldás, hogy egy kétharmados többséggel rendelkező politikai erő (1994 és 1998 között az MSZP-SZDSZ-koalíció is bírt ilyen támogatottsággal) a nyilvánosság előtt is felvállalja, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan, akár el is ismerhetné, hogy a „korábbi választások előtt is voltak olyan gyanús esetek”, ahol a pártok többet költhettek a megengedett összegnél. Ennél szükségtelen konkrétabban fogalmazni: mindenki értené ugyanis, hogy miről beszélnek. Ez persze először népszerűségvesztéshez vezetne, de megjósolhatatlan, mi lenne a javaslat sorsa hosszabb távon. Korántsem lehetetlen, hogy az emberek egy jelentős része egyetértene azzal, hogy a korrupció felszámolásának első lépése, ha megszüntetjük az arra kifejezetten kötelező törvényeket. Persze ehhez szükséges egy jó kommunikációs kampány, igen, ez is többe kerül egymillió forintnál.

Mellesleg a jelenlegi helyzet két szempontból is kedvező lehetőséget kínál a párt- és kampányfinanszírozás kérdésének rendezésére. Egyrészt van egy kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt, amely egyeztetés nélkül nyújthat be ilyen javaslatot. Másrészt a Fidesz csökkentheti a veszteséget, ha a vállaltan anyagi gondokkal küzdő LMP támogatását is megnyeri az ügyben – sőt, ha a törvényt a Lehet Más a Politika terjesztené be, és a Fidesz csak megszavazná azt, a pártok minimalizálnák a veszteséget. Az LMP többségében értelmiségi, a korrupcióellenes üzenetekre egyébként is fogékony szavazótábora nagyobb eséllyel támogatná a rendszer módosítását. A Fidesz pedig mutogathatna az LMP-re.

Igazán sajnálatos, hogy eddig sem a korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűző LMP, sem az erőből politizáló, kétharmados többséggel rendelkező Fidesz részéről nem született ilyen javaslat. A kérdésben persze az MSZP és a Jobbik is hallgat, utóbbitól persze ez ügyben semmi jóra nem számíthatunk, a szocialistáknak pedig nem most, hanem 1994 és 1998 között kellett volna lépniük. Úgy látszik, a politikai gyávaság vagy a korrupció pártokon belüli haszonélvezői erősebbek, mint a racionalitás vagy a tiszta közélet megteremtésére irányuló törekvések. Pedig a párt- és kampánypénzek rendbetétele elévülhetetlen érdem lenne a magyar demokrácia történetében.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter