Herényi: ez a beszéd más lesz

"Elvesztett évtized" - Ma Bokros Lajos tart évértékelőt

Évértékelő és programadó beszédet tart ma Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje.

2010.02.07 08:15MTI

Bokros Lajos két nappal Orbán Viktor Fidesz-elnök országértékelése után, ma délután 2 órakor mond programadó beszédet a Városligeti fasorban, a Versailles Rendezvényteremben.

Bokros Lajos az MTI-nek azt mondta: szól majd az úgynevezett elvesztett évtizedről, amely a magyarországi társadalmi és gazdasági fejlődést a XXI. század első évtizedében jellemezte és hazánk leszakadásának okáról.

Emellett szeretne egy politikai, lelkesítő beszédet is mondani, mert mint vélekedett, az MDF az egyetlen párt, amelynek van kiérlelt, kiforrott, felelősségteljes, becsületes, őszinte és hiteles programja.

Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök-jelölt előtt Dávid Ibolya, az MDF elnöke is szól a hallgatósághoz. Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese szerdán azt mondta: Bokros Lajos beszéde más lesz, mint az egyébként megszokott politikai összefoglalók.

Közlése szerint Bokros Lajos nem csak összefoglalja a 2009-es év történéseit, hanem beszélni fog azokról a dolgokról, amelyeket el kell végezni ahhoz, hogy Magyarország kilábaljon a válságból.

Herényi Károly elmondta azt is: képviselőjelölteket, szimpatizánsokat, valamint a pénzvilág szereplőit is várják az évértékelő és programadó beszédre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.