Megsértik a népszavazás alkotmányos alapelveit...

A Fidesz az OVB-hez fordul a kormány kampánya miatt

A Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul, mert alkotmánysértőnek tartja a kormány közpénzből folytatott népszavazási kampányát - jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szombati sajtótájékoztatóján. Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: a kormány, mint eddig is, ezután is betartja a törvényeket.

2008.02.02 12:54MTI

Répássy Róbert elmondta: a Fidesz szerint a kormány sorozatosan megsérti a népszavazás alkotmányos alapelveit, ugyanis az lenne az alkotmányos kötelessége, hogy a népszavazási kampányban semleges maradjon, és tartózkodjon minden olyan magatartástól, amivel beavatkozhat a népszavazás folyamatába. Hozzátette: az OVB-nek hétfőn juttatják el a beadványt, amelyben konkrét esetekkel támasztják alá ezt véleményüket, többek között azzal, hogy a napokban az ország számos helyéről érkezett jelzés, hogy sok esetben a kormány Új Magyarország kiadványát a hivatalos népszavazási értesítővel együtt, esetenként egymásba csúsztatva kézbesíti a Magyar Posta.

A Fidesz frakcióigazgatója hangsúlyozta: a kormány összesen csaknem 2 milliárd forintot, vagyis több mint 6,5 millió vizitdíj vagy 19 ezer tandíj összegét költi a népszavazási kampányra. Az egészségügyi minisztérium 400 milliót fordít kommunikációra, míg a kormány Új Magyarország kiadványának első száma 125 millióba, a második szám 150 millióba került, a Miniszterelnöki Hivatal pedig 800 milliót akar költeni médiavásárlásra, 300 milliót pedig nyomdai költségekre - részletezte a kiadásokat a politikus.

Arra a felvetésre, hogy 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnökként a kormány közpénzből folytatott kampányáról úgy nyilatkozott, hogy a kormánynak tájékoztatási kötelezettsége van és mindent közpénzen csinál, Répássy Róbert azt mondta: a kormánynak valóban van tájékoztatási kötelezettsége, de népszavazás során, a referendum kérdéseit illetően semlegesnek kell maradnia. A fideszes képviselő hozzátette: a kormány eddig saját bevallása szerint is elmulasztotta a magyarázatokat és a párbeszédet a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról, így "erősen kilóg a lóláb", hogy miért éppen most, a népszavazási kampányban támadt közel kétmilliárd forintért "tájékoztatási kedve".

Az "arcátlanság netovábbja", hogy a Gyurcsány-kormány az emberek pénzén az emberek ellen kampányol, hiszen gyakorlatilag a teljes magyar társadalom szemben áll a kormánnyal a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében - fogalmazott a politikus. Mint mondta, a kormány a 2006-os választásokkor eltitkolta az ország valós állapotát és hazudott az egész országnak ezekben a kérdésekben, az azóta eltelt másfél évben pedig megszorítások, sarcok formájában az emberekkel fizettette meg a hazugságok árát.

Arra a kérdésre, hogy Szili Katalin házelnök szerint a Fidesz egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését nem lehet március 9-i referendummal együtt megtartani, Répássy Róbert azt mondta: megkezdődött a magyarázkodás, hogy miért nem lehet megszavazni ezt a kezdeményezést, ugyanakkor a Fidesz álláspontja továbbra is az: minden jogi és politikai feltétel adott, hogy egyszerre szavazzanak az emberek a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, a tandíjról és az egészségbiztosítási törvényről.

Daróczi Dávid kormányszóvivő közleményben reagált. Eszerint Répássy Róbert kínos helyzetbe hozta és nevetségessé tette magát. Kínos, ha jogvégzett képviselő olyan állásfoglalást kér az Országos Választási Bizottságtól, amelyet az már 2002-ben meghozott. Akkor, éppen az Orbán-kormány tevékenysége, a Széchenyi-terv és a Bozsik-program országgyűlési választások előtti kampánya kapcsán állapította meg a testület, hogy az állami szervek feladatainak, köztük a tájékoztatási kötelezettség ellátása, nem minősíthető kampánycselekménynek.

Az pedig nevetséges, ha egy nyilvános kormányzati anyag további felhasználását kéri számon. Ez alapján, ha például a Magyar Nemzet legközelebb egész mondatokat idéz egy kormányzati sajtóanyagból, a Fidesz azzal fog vádaskodni, hogy a kormányzati kommunikáció szerkeszti a napilapot? - írta közleményében a kormányszóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.