Az MSZP elnökségét váratlanul érte a bejelentés
Gráf: nem tudni, ki léphet Gyurcsány helyébe
Váratlanul érte az MSZP elnökségét Gyurcsány Ferenc reggeli bejelentése a bizalmatlansági indítvány kezdeményezéséről, ezért még nem tudni, ki léphet a jelenlegi kormányfő helyébe - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
2009.03.21 12:29MTIAz MSZP elnökségét teljesen váratlanul érte Gyurcsány Ferenc bejelentése, amelynek semmilyen előkészülete nem volt. A miniszterelnök szombaton reggel tájékoztatta az elnökséget, ezért csak most elemzik a helyzetet - mondta Gráf József az MSZP kongresszusán újságíróknak nyilatkozva. A miniszter hozzátette: nem tudni, hogy ki léphet Gyurcsány Ferenc helyére. Arra a kérdésre, hogy ő elvállalná-e a miniszterelnökséget, Gráf József azt mondta: "nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell".
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán. Ezt megelőzően a kormányfő az MTI információi szerint az MSZP elnökségének arról beszélt, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.
Kapcsolódó írások:
- Bombahír! Gyurcsány Ferenc lemondott!?
- Gyurcsány: nem kívánok elmenni
- Kiszivárgott a titkos tervezet! Lesz-e Gyurcsány újra elnök?
- Political Capital: fontos jelzés lesz, hány küldött támogatja Gyurcsányt
- Gyurcsány Ferenc befektetőkkel találkozott Frankfurtban
- Erős hangok! Gyurcsánynak mennie kell?
- Gyurcsány: gondokra ott van a többi 360 nap
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06