Emmi

2018 őszére megépülhet a Testnevelési Egyetem új kampusza

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el.

2015.12.05 10:45MTI

Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

A kormány az elmúlt években több sikeres programot indított el a sport mint stratégiai ágazat területén. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb állomása a Testnevelési Egyetem - ismertebb nevén a TF - fejlesztése, hiszen az intézmény az élsportolók fejlődésének, gyermekeink sportolásának és az egészséges életmódra nevelésnek az alappillére - mondta az államtitkár.

Az új kampuszt a TF jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd - közölte.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora felhívta a figyelmet arra, hogy az idén novemberben fennállása 90. évfordulóját ünneplő TF a világ legrégebbi és legsikeresebb mozgáskultúrával foglalkozó egyeteme, amelynek létesítményeiben 19-20. századi körülmények uralkodnak. A rektor szerint a tanintézmény hagyományai, a magyar sportszakemberképzésben betöltött szerepe, a magyar nemzet rossz fizikai és egészségi állapota, az egyetem célfilozófiája és az iránta támasztott követelmények megkövetelik, hogy olyan, Európában egyedülálló oktatási központ jöjjön létre, amely a világban is csak a tokiói sportegyetemhez hasonlítható.

A leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki - ismertette a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Kérdésre válaszolva Mocsai Lajos elmondta, hogy a Csörsz utcai sporttelepet a szomszédos park terhére 2500-3000 négyzetméterrel kibővítik, de Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel megállapodtak abban, hogy a közelben hasonló méretű zöldfelülettel kárpótolják a környéken lakókat.

A tájékoztatón elhangzott még, hogy felújítják a 25 méteres uszodát és a tanmedencét is. A tervek szerint az egyetem főépülete az OSEI területén lévő, szerkezetkész állapotban lévő nagy épületben, az egyes tanszékek, a sportági intézetek, az újonnan létrehozandó sporttudományi labor, valamint a legális teljesítményfokozó és táplálék-kiegészítő szereket bevizsgáló laboratórium a Hauszmann Alajos által tervezett kisebb műemlék épületekben kap helyet.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Az államtitkár és a rektor egyetértett abban, hogy a Sportkórház fejlesztése valódi minőségi, érdemi előrelépést jelent a sportegészségügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.