Hajdú-Bihar
Övön alul: szex közben hallgatták le a jobbikost, hogy lemondjon?
Állítólag leszámolás van az ügy hátterében, mindenesetre a Jobbik feljelentést tesz a Népszabadságban megjelent állítások miatt.
2015.03.13 08:51ma.hu"Nem ismeretlenek számunkra azok a rágalmak, amelyek a mai Népszabadságban jelentek meg. Egy korábbi önkormányzati képviselő – aki ellen már több feljelentés is született a közelmúltban – sértettségből vezérelve folyamatosan támadja a Jobbik helyi prominenseit" - szögezte le Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a ma.hu-nak küldött közleményében
Kulcsár Gergely a nol.hu cikkére utalt ezzel, ami szerint a párt egyik helyi képviselőjét szex közben hallgatták le társai azért, hogy az lemondjon minden tisztségéről. A lap ráadásul azt is állítja, hogy a jobbikos partnere a felvételen nem is élettársa, hanem egy másik nő. A nol.hu ráadásul nem csak azt írta, hogy leszámolás van az ügy hátterében, hanem azt is, hogy a megfenyegetett férfi a párt belső ellenzékéhez tartozik, és évek óta rossz viszonyban van a debreceni Jobbik meghatározó figuráival, köztük Kőszeghy Csanád Ábellel, Ágoston Tiborral és a párt országgyűlési képviselőjével, Kulcsár Gergellyel.
"Ahogy korábban, úgy ezután sem vagyunk hajlandóak mások magánéletével foglalkozni, így az ominózus hangfelvételt sem szeretnénk kommentálni. Annyi azonban kijelenthető: a debreceni Jobbiknak semmi köze nincs a hangfelvétel készítéséhez, továbbá a felvételen sem hallható debreceni jobbikos. Az pedig, hogy tényként állítják be, hogy politikusaink ezt a felvételt egy tagtársunkkal szembeni zsarolásra használják, büntetőjogi kategóriába sorolandó. A Népszabadság cikkének többi 'tényközlése' sem állja meg a helyét, hiszen a bíróság távolról sem azt állapította meg önkormányzati képviselőnkről, amit az újságíró állít" - jelentette ki Kulcsár.
Noha a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon a lehallgatási üggyel kapcsolatban a lap érdeklődésére azt mondták, zaklatás miatt nyomoznak, de arra a kérdésre, hogy van-e gyanúsítottjuk, vagy kihallgattak-e már bárkit, nem adtak válasz, a Jobbik országgyűlési képviselője nem elégedne meg a nol.hu helyreigazításával: "Feljelentést is teszünk a cikk írójával szemben, és a későbbiekben mindenki ellen jogi lépéseket foganatosítunk, akik tényként állítják be ezeket a légből kapott hazugságokat" - jelentette ki Kulcsár Gergely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06