Élesebb az elme, ha több az ágytorna?

Sok szex = jobb agyműködés?

Ha többet (és persze jót) szexelünk, élesebb lehet az elménk - legalábbis erre jutott egy csapat holland kutató, akik a szex és az agyműködés kapcsolatát kutatták. Persze a Nobel-díjhoz kicsit több kell...

2015.03.10 18:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/imagerymajestic

A doktori disszertációhoz némi tanulásra is szükség lesz, és a Nobel-díjhoz is több kell néhány fülledt lepedőcsatánál, de egy holland kutatókból álló csoport szerint a rendszeres és kielégítő szex segít serkenteni az agyműködést. A most napvilágra került felmérés szerint ráadásul az időskori elbutulást, azaz a demenciát is késlelteti, ha valaki eléggé aktív az ágyban: a főként idősebbek körében végzett vizsgálatok alapján úgy találták a kutatók, hogy akinek élénkebb a szexuális élete, az határozottan jobb agyi aktivitást mutat akár 71 évesen is és magasabb az intelligenciája. A tesztek szerint jobb a memóriájuk is, az információkat gyorsabban képesek feldolgozni, és általánosan is kijelenthető, hogy jobban működik az agyuk a szexelő időseknek.

Persze ez nem jelenti azt, hogy fiatal korban nincs megfelelő indok a gyakori szeretkezésre: a szex és az intelligencia közti összefüggés az ifjabb korosztályban is kimutatható. Egy olasz tanulmány szintén erre a megállapításra jutott, a Paviai Egyetem tudósai úgy vélik, hogy a szex stimulálja az agyat, amelyben így újabb és újabb idegkapcsolódások jönnek létre. Hasonló eredménnyel találkoztak a Marylandi Egyetem kutatói, akik egereket és patkányokat teszteltek, náluk is egyértelműen jobb volt a szellemi aktivitást igénylő feladatok teljesítése, ha gyakrabban volt lehetőségük szexre.

Ha tehát legközelebb fáradtan megy be a munkahelyére és a főnöke számon kéri, mondja azt, hogy egész éjjel szexelt - de csakis a tudomány érdekében, meg a jobb teljesítményért!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.