Hivatalos híradás

Internetadó - A szervezők szerint győztek a tüntetők

Győzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezői pénteken Budapesten, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetők ismét a József nádor téren gyűltek össze.

2014.10.31 19:49MTI
Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen nevű Facebook-oldal alapítója (k), Füzessy Károly diákaktivista (b) és Várady Zsolt, az iwiw alapítója (MTI/Marjai János)

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: Orbán Viktor kormányfő most először volt kénytelen beismerni, hogy a többség nem támogatja az "adóját".

A demonstráció résztvevői megtöltötték a tér nagy részét. A rövid tüntetés ezúttal nem folytatódott vonulással, a beszédeket követően az emberek szétszéledtek.

"Győztünk!" - jelentette ki Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója, majd úgy folytatta, visszaszerezték a hitet, hogy alakíthatják saját országukat.

Talán a legfontosabb, ami történet az elmúlt napokban, hogy tömegek fordultak át az eddigi passzivitásból egy aktív állapotba - tette hozzá.

Hangsúlyozta: ebben az aktív állapotban kell maradni, mert még "rengeteg dolog van hátra".

Füzessy Károly diákaktivista hangsúlyozta: a javaslat visszavonása azt jelenti, hogy a civileknek sikerült "visszaszerezniük" a politikát.

"Ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek" - fűzte hozzá.

Az aktivista ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy még nincs vége a "feladatnak", ugyanis minden adó ellen fel fognak lépni, amelyet azért akarnak kivetni, mert a "korrupt adóhatóság, a rossz állapotban lévő nemzetgazdaság bevételekre számít".

Megjegyezte azt is, hogy nincs szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultációra, hiszen az már megtörtént, így nem kell elkölteni több száz millió forintot.

A mindössze félórás, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé szervezett megmozdulást a szónok "tüntető ünnepnek" nevezte, amivel arra utalt, hogy a javaslat visszavonása az ellene fellépők közös sikere.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.