Tanévnyitás
Kövér: "Magyarország sorsa a családi asztal körül és a tanteremajtó mögött dől el"
"Magyarország sorsa a családi asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el" - többek között ezt emelte ki Kövér László házelnök hétfőn a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén tartott beszédében.
2013.09.02 20:00MTIAz Országgyűlés Sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézményben 1778 óta van közoktatás. A jelenlegi két tannyelvű általános iskolában tanuló 395 gyermekből 74-en kezdték el tanulmányaikat az idén.
Tanévnyitó beszédében a házelnök azt mondta: az ország vezetésének az a dolga, hogy ismét valódi, nemzeti védelmet élvező közüggyé tegye az oktatást, amelyért mindenki dolgozik. "Ahol mindenki, tanár és diák is, ki tudja hozni magából a legjobbat, mert csak becsületes verseny folyik" - tette hozzá.
A házelnök szerint "a politikusok vagy a gazdaság irányítói önmaguk fontossága tudatában gyakran gondolják úgy, hogy az emberiség, Európa vagy Magyarország sorsa a Parlamentben, Brüsszelben, a tőzsdén, az ENSZ-ben, a világbankban vagy más efféle helyeken dől el. Magyarország sorsa két, ezeknél sokkal izgalmasabb helyen: a családi asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el" - olvasható a közleményben.
A pedagógusokhoz szólva Kövér László az egyik legszebb, de egyúttal legfelelősségteljesebb, legnehezebb hivatásnak nevezte a tanári pályát, utalva arra, hogy a nemzet jövője olyan lesz, amilyen tudású, felkészültségű, jellemű és erkölcsiségű fiatalokat bocsátanak ki az iskolák kapuin.
A szülőket arra kérte: azzal segítsék a pedagógusokat munkájukban, hogy gyermekeik nevelésében elvégzik mindazt, ami a család feladata, s csak azt hárítják az iskolára, ami a pedagógusok dolga. "Követeljék meg a tiszteletet gyermekeiktől nemcsak a maguk, de tanáraik számára is" - olvasható az Országgyűlés Sajtóirodájának közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06