Jogutód nélkül
11 év után megszűnt a jászladányi alapítványi általános iskola
Jogutód nélkül megszűnt az Antal Mihály nevét viselő jászladányi alapítványi általános iskola. A jogvédők támadásai miatt többször bíróság elé kerülő intézmény 11 tanéven át működött a jászsági nagyközségben. A diákokat az állami fenntartású helyi Móra Ferenc Általános Iskola vette át.
2013.08.26 14:10MTI
Dankó István, az alapítvány kuratóriumának tagja, a település volt független polgármestere a megszűnés okáról hétfőn az MTI-nek elmondta: a 2002 óta létező iskola színvonalas működtetéséhez kezdetben még elegendő volt az állami normatív pénzügyi támogatás és a szülők által befizetett tandíj, 2005-től az alapítókon kívül a helyi önkormányzat is egyre több pénzt adott a fenntartáshoz, a mostani tanévre azonban ezek a források elapadtak.
Emellett az alapítványi iskola 2019-ig szóló bérleti szerződését a bérbeadó önkormányzat egyoldalúan felmondta, így a Jókai úti iskolaépületből ki kellett költözni, új helyiség pedig nem állt rendelkezésre - tette hozzá. Orosz István, a Jászapáti központú tankerület vezetője közölte: a 167 tanulót átvette a településen lévő állami általános iskola, ott folytathatják tanulmányaikat.
Tudomása szerint a nagyközségben szándék van egy egyházi fenntartású tagintézmény létrehozására, ha ez megvalósul, a diákok egy része vélhetően oda iratkozik be. A jászladányi alapítványi iskolát már működésének kezdetén beperelték, mert a helyi roma szülők egy része nehezményezte, hogy gyermeke - mivel az előírt tandíjat nem tudták megfizetni - nem juthatott be az intézménybe, s így hátrányos helyzetbe került a többiekkel szemben.
Bírósági per tárgya volt éveken át az is, hogy az alapítványi iskola bérelt helyiségben működött. Ezzel kapcsolatban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 2006 márciusában jogerősen azt állapította meg, hogy miután az ingatlanjainak megosztásáról a tulajdonos önkormányzat szabadon rendelkezhet, jogszerűen adta bérbe az iskolaépület egy részét az alapítványi iskolának.
Az akkori felperes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal és beavatkozó félként az Egyenlő Bánásmód Hatóság a kereset elutasítása miatt a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, az pedig 2006 szeptemberében kimondta: nem történt anyagi és eljárásjogi jogszabálysértés.
Legutóbb - egy 2011 júniusában zárult perben - a felperesek (az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet) azért perelték be az önkormányzatot, valamint a magániskolát létrehozó Zana Sándor Imre Alapítványt, mert álláspontjuk szerint a kétféle iskola léte miatt elkülönítik és alacsonyabb színvonalú feltételek között oktatják a roma és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.
A per szintén a Legfelsőbb Bíróságon végződött, amely azt állapította meg, hogy jogellenesen különítik el egymástól a jászladányi önkormányzati és alapítványi iskola diákjait. A felülvizsgálati eljárásban született részítélet felszólította az iskola üzemeltetőjét, hogy hagyja abba a jogsértést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


