A fővárosi Nehru parton
Roma holokauszt - az áldozatokra emlékeztek civilek
A roma holokauszt áldozataira, valamint a cigányok elleni 2008-2009-es támadássorozat hat halottjára emlékeztek csendes főhajtással és koszorúzással civilek pénteken a budapesti Nehru parton.
2013.08.02 22:32MTIA mintegy háromszáz megjelent ember a roma holokauszt emlékművénél egyperces néma főhajtással tisztelgett az áldozatok emléke előtt. Ezt követően dalokat, verseket adtak elő művészek, valamint korabeli fényképeket, a romák elleni támadássorozatra emlékeztető kisfilmeket vetítettek.
A megemlékezésen részt vett több párt, szervezet képviselője, köztük Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Jávor Benedek, a szövetség társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatáspolitikusa, Schiffer András, az LMP társelnöke és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke.
Az emlékműnél a megjelentek mécseseket, virágokat és koszorúkat helyeztek el.
Az évforduló alkalmából ugyancsak megemlékezést tartottak a Dohány utcában, az Országos Roma Önkormányzat épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előzetesen arról adott tájékoztatást, hogy az utóbbi helyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is részt vesz az ökumenikus megemlékezésen.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.
Kapcsolódó írások:
- Roma holokauszt - Fico: nem érhet véget az igazság keresése
- Doncsev: minden demokratának kötelessége emlékezni, emlékeztetni
- LMP: az élethez való jog megkérdőjelezhetetlen
- Mazsihisz, Fidesz: társadalmi összefogást; hitet tenni a gyűlölet elutasítása mellett
- Roma holokauszt - MSZP: "hogy a kisebbségi lét önmagában ne jelenthessen megbélyegzést"
- Roma holokauszt - Együtt-PM: közös fellépés kell; KDNP: senki sem bélyegezhet meg senkit
- Roma holokauszt - útlezárások és parkolási tilalom Budapesten
- Romagyilkosságok: az áldozatokra emlékeznek ma - megrázó videókkal
- A romaellenesség veszélyesebb lehet, mint a szélsőségesek tevékenysége
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06