Békés Budapest Pride után

Aggasztónak tartja a felvonulás utáni eseményeket az Amnesty International

Aggasztónak tartják, hogy a helyszínre viszonylag gyorsan odaérkező rendőrök a még a helyszín közelében tartózkodó elkövetőket a sértettek beszámolója szerint nem igazoltatták és nem kísérelték meg őket előállítani.

2013.07.07 12:15ma.hu
Fotó: MTI

Az Amnesty International aktivistái és munkatársai is részt vettek a szombati Budapest Pride Felvonuláson. Megfigyelőik tapasztalatai szerint az eddigi legnagyobb létszámú felvonulás rendben, békésen zajlott; köszönhetően a helyszínen odaadóan szolgálatot teljesítő rendőrségnek, a szervezőknek és minden résztvevőnek. A tegnapi napot ugyanakkor az AI szerint beárnyékolja egy homofób és rasszista támadás, illetve az arra adott, ismereteik szerint nem megfelelő rendőrségi reakció.

Az Amnesty International azért volt ott a felvonuláson, hogy támogassa az LMBTQ emberek egyenjogúságért és diszkrimináció ellen folytatott küzdelmét, illetve a véleménynyilvánítási és gyülekezési jogának érvényesítését. Az idei Budapest Pride felvonulás sikeres volt, kiemelkedően magas számú résztvevővel. Nagyon fontos, hogy minden eddiginél többen; LMBTQ közösség és szimpatizánsok, civilek és cégek együtt ünnepeltük a sokszínűséget, és együtt követeltek egyenlő jogokat mindenkinek.

Aggasztó ugyanakkor, hogy ez az esemény sem múlt el homofób és rasszista támadás nélkül. A rendezvény után hazafelé tartó három emberbe a felvonulás helyszínétől nem messze szélsőségesek egy csoportja kötött bele, rasszista és homofób módon inzultált, majd fizikailag is bántalmazott.

Azt is aggasztónak tartják, hogy a helyszínre viszonylag gyorsan odaérkező rendőrök a még a helyszín közelében tartózkodó elkövetőket a sértettek beszámolója szerint nem igazoltatták és nem kísérelték meg őket előállítani. Egy későbbi időpontban a támadóikat újból azonosító sértettek az ott tartózkodó rendőrökhöz fordultak, akik ismét nem tettek semmit, sőt, a beszámolók szerint a bántalmazottakat szólították fel arra, hogy hagyjanak fel a "provokációval".

Az Amnesty International felszólítja a rendőrséget, hogy alaposan vizsgálja ki az esetet, különösen a támadás homofób és rasszista indítékát, és minden tőlük telhetőt tegyenek meg az elkövetők beazonosítása érdekében. Minden további esetleges támadást alaposan vizsgáljanak ki, és amennyiben felmerül, hogy homofób, transzfób vagy rasszista motivációjú, akkor közösség tagja elleni erőszak vádjával indítsanak eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.