18. alkalommal került megrendezésre

Budapest Pride: elindult a menet a Hősök teréről - Képek!

Elindult a 18. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer fesztivál keretében szervezett felvonulás délután 4 óra után, a Hősök teréről.

Nézze meg a képeket! képgaléria

2013.07.06 17:10MTI
A galériához KATT a képre!>>>

A menet indulása előtt beborult az ég, mennydörgött és egy rövid zápor is támadt. Az Andrássy út elején kijelölt gyülekezési terület mintegy kétharmadát töltötték meg a résztvevők, akiknek szivárványszínű zászlókat osztogattak. 

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint minden eddiginél többen, mintegy 8 ezren vesznek részt a menetben. A menetet öt, szivárványszín lufikkal díszített kamion vezeti. A felvonulás résztvevői a tervek szerint a Hősök terétől, az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca, Honvéd utca, Markó utca útvonalon haladnak végig az Olimpiai parkig. Az Olimpiai parkban pikniket tartanak és ott beszélnek majd a meghívott szónokok. 

A rendezvény idejére lezárták az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Alkotmány utcát is. A lezárások a közúti és a közösségi közlekedést, valamint a gyalogosforgalmat is érintik. A felvonulás útvonalát mobilkordonokkal lezárta a rendőrség. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói több politikust is láttak a rendezvényen. A tömegben vonul például Simon Gábor, az MSZP alelnöke; Török Zsolt, az MSZP szóvivője; Józsa István MSZP-s képviselő; Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA) alapítója; Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke; Somfai Ágnes, a PM fővárosi politikusa.
 
A Demokratikus Koalíció (DK) sajtósa, az MTI-nek azt mondta: a rendezvényen Bauer Tamás, Niedermüller Péter, valamint Molnár Csaba alelnökök képviselik a pártot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.